Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)

1973-03-01 / 3. szám

ERŐS VÁR

3. oldal

SZALATNAI REZSŐ:

NAGY MAGYAR EVANGÉLIKUSOK PETŐFI ÉS KOSSUTH SZÁZADÁBAN

(Folytatás az előző számból)

KOSSUTH LAJOS (1802—1894) a birtoktalan kisnemes-ügyvéd tovább viszi, betetőzi Széchenyi István reformjait, mintha azt mondaná: nem lehet országának gazdája a magyar, amíg nincs politikai szabadsága és függetlensége. Kossuth, az államférfiú, a publicista író és szónok, állott szabadságharcunk élére s a nemzet vele találta meg vágyainak és akaratának őszinte formáját. Tudjuk, szabadságharcunk katonai túlerővel találta magát szemben s nem az osztrák seregek győzték le. De Kossuth munkássága a száműzetésben új lánggal lobog tovább mindhalálig. Ez az egy ember maga volt a nemzet tápláló ereje és védője, lelkiismerete és irányítója. "A politikai rendszerek — mondotta az utolsó rendi országgyűlésen, Pozsonyban — elvénhednek, de a nép örök és öröknek kívánjuk a nép hazáját.” Kossuth a Duna-medence népeinek felszabadítója, hisz az ő agitációja hat erjesztően az egész monarchiában, nemcsak Magyarországon. Kortársai csodálták ékesszólását, bibliai hasonlatokkal átszőtt érveléseit, melyekről visszapattant az ellenség szava s erőtlenül hullott alá. Honnan vette ez a varázsló szónok ezt az erőt? Értelme, mely nem ismerte a homályt, a kétkedés hangulatát, a napfény világát tükrözte. Élete végén, sommázva egész életművét s lelki világát, ezt mondotta: "Evangélikus szülőktől születtem, evangélikus vallásban neveltettem s lelkemben jól érzem magam Luthernek azon tana mellett, mely a lelkiismeretet emancipálta, midőn a keresztyén vallás kútfejének a Szentírást, az eredménynek pedig, mellyel azon kútfőből meríteni kell, nem a bármi néven nevezett tekintély diktátorságát, hanem az észt, az egyéni

szabad ítéletet jelölte ki”. Ez világos beszéd, rávall a reformációs ihletésű evangélikusság hatására, felvilágosult mivoltára s a családi kör sej tétlen nevelő erejére.

Hegedűs Lóránt tanulmányt írt Petőfi és Kossuth párhuzamos szerepéről (Nyugat, 1935) s közös tulajdonságukként azt emeli ki, hogy "nem igyekeztek utánzói lenni a külföld akkori tehetségeinek”, saját útjukon jártak s "Kossuth politikája a magyar dac politikája volt, Petőfi pedig a magyar dacnak a költője”. Mily vérszegény megállapítás. Petőfi és Kossuth személy szerint nem szerették egymást. Mégis a történelem egymás mellé állította őket. Egyszerre ismerik fel a párizsi forradalom közeledő hatását. S amikor Kossuth országgyűlési ellenzéke ott berzenkedik a felszabadító törvények miatt s le akarja fegyverezni Kossuthot, Petőfi siet a segítségére március idusával, a pesti forradalommal, amelytől Pozsonyban összedől minden ellenállás. Vége Metternichnek, vége Bécs kiuzsorázó hatalmának. Március idusának fényében kell látnunk a két férfit. Nem egy vers és egy szónoklat töri szét a bilincseket Magyarország népeiről, hanem a szavak mögött álló két férfi jelleme. 1848 márciusában vált Petőfi és Kossuth végérvényesen a magyar nemzet jelképévé. Rajtuk bizonyult be, hogy a nemzetnek minő vezetők kellenek.

Az 1848—49-es szabadságharcban egyébként Petőfihez és Kossuthoz méltóan, szinte tanítványi hűséggel vizsgázott a magyar Lutheránia. Gondoljunk a sok közül Székács József, Haubner Máté, vagy a mártír Rázgha Pál alakjára. Haza és emberség — hangsúlyozták mind. Rázgha Pál Haynau akasztófája alatt, napfelkeltekor, midőn utolsó imáját mondta, a hazát s az emberséget köszönte

meg hálatelt szóval Istenének. Oly fenséggel halt meg, hogy a kivégzési osztag osztrák katonái is megilletődtek. Mi adta Rázgha Pálnak, a pozsonyi evangélikus lelkésznek ezt a lelki erőt?

A szabadságharc után, a XIX. század második felében, Petőfi költésze-. tének és Kossuth külföldi munkásságának napsütésében mozdul s ocsúdik az ország. Mi adjuk e kornak legnevezetesebb képviselőit. Elsősorban a két Hunfalvyt. Hunfalvy János (1820—1888) a késmárki evangélikus líceum tanára, 1870-től a budapesti egyetem földrajztanára, a magyar tudományos földrajz megalapítója, ugyanolyan fontos szerepe van tudományos életünkben, mint egy századdal előtte Bél Mátyásnak volt. Hunfalvy János Magyarország első leltározója a szabadságharc után. Pompás háromkötetes műve Magyarországról ma is kitűnő forrásmű. Hunfalvy Pál (1810—1891) a késmárki ev. líceum igazgatója s később Budapest ünnepelt nyelvtudósa, a magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja. Hunfalvy Pál érdeme a magyar nyelv helyének kijelölése a finnugor nyelvek sorában, 1856-ban ő indította el a Magyar Nyelvészet c. folyóiratot. Több fontos nyelvtudományi műve, nyelvrokonainkról szóló monográfiája s Magyarország néprajzáról szóló műve úttörő jellegű. Eperjesről jött Budapestre Greguss Ágost (1825—1882) s lett a pesti egyetemen az esztétika tanára s e tudomány első magyar művelője. Pulszky Ferenc (1814—1897) is eperjesi származású, Kossuth jobbján dolgozott soká, Magyarország archeológiája c. műve régészeti emlékeink első teljes feldolgozása. Pulszky művészeti, történeti és archeológiái intézményeink megalapítója, Életem és korom c. műve a legfontosabb em-