Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 2. szám
ERŐS- -mf ?8eÄ[ S-—-LBVELAND oh 44io4 AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXIV. ÉVFOLYAM 1970. FEBRUÁR 2. SZÁM Böjti csend Régi keresztyén szokás szerint böjt idején a hivő ember elcsendesedik. Ez a csend természetesen nem azt jelenti, hogy valaki ezekben a napokban "halkabban hangoskodik”, mint ahogy átmulatott éjszakák után hangfogót tesznek a hegedűre, mert a nappalhoz már "nem illik” a nóta. Vannak keresztyén emberek, akik böjt idején így halkítják le gonosz természetüket: haragjukat és irigységüket, bántó bűneiket és gonosz gondolataikat. Ilyenkor gondosan vigyáznak arra, hogy “jobbnak látszódjanak” és az életük láthatatlan belsejébe beszorítsák a bűneiket. — Ennek a kétszínű és megtévesztő magatartásnak nincs semmi köze a böjthöz. Ez nem böjti csend, ez kegyetlen kiáltó bűn! A böjti csend természetesen nem azt jelenti, hogy valaki külső, látható dolgokban elcsendesedik, mint amilyen például az evés, az ivás, vagy a szórakozás. Mint ahogy beteg emberek néhány napra diétát tartanak, vagy pihentetik a szívük megszokott munkáját. Beteges böjt az, amelyik diétát tartana evésben, ivásban, szórakozásban, az élet természetes rendjében és örömében, de ugyanakkor tovább tobzódik szenvedélyeiben, önzésében, közönyös, vagy éppen embertelen gondolataiban. A böjt nem diéta, nem megállás, vagy pihenés a bűneinkben. A böjti csend végül nem azt jelenti, hogy valaki különbséget, kiváltságot, vagy éppen kiválóságot kovácsoljon magának az elcsendesedő böjtjéből. Milyen sok beképzelt farizeussal találkozunk a Bibliában és milyen sok gőgös keresztyénnel a böjt útjain, akik kárhozatos módon azt hitték, hogy ők különbek másoknál, mert néhány lépést megtettek a böjt valamelyik útján. — Hadd mondjuk el, hogy a böjt nem érdem, hanem csendes és alázatos útja az üdvösségnek. 1. A böjti csend először is az önmagunkkal való találkozás csendje. A keresztyén ember ezekben a napokban nagyon őszintén és nagyon alázatosan — önmagával foglalkozik. Isten Igéje elé áll ebben a csendben. De most nem valami más, valami érdekes könyvet olvas végig, hanem a maga életének a könyvét lapozza. Elbeszélget önmagával. — Ki vagyok én? — Hogyan élek én? — Milyen vagyok az Isten szemében, a szeretteim és egyáltalán az emberek szemében? — Mit tettem én? És menynyi mindent nem tettem meg? — Gyermekem, hitvesem arca mit mond ebben a csendben? Munkatársam és mindenki, aki valahol is találkozott velem, mit vall rólam? — Milyen adósságaim vannak? Mivel tartozom Istennek, embereknek, önmagámnak, az életem küldetésének, a megérkezésemnek és az üdvösségemnek? A böjti csend találkozás a bűneimmel, a hibáimmal, a kezemből kiszállt kövekkel, a bennem maradt jósággal, hamuban parázsló hitemmel, a valahol elrontott életemmel. A böjti csend ilyen átnézése, őszinte számonkérése az életemnek. Nem a komorság, hanem a komolyság ideje. A böjti csend a magam alázatos csendje. 2. A böjti csend másodszor a megtisztulás, a megerősödés, a meggazdagodás csendje. Nevezhetném Krisztus csendjének. A keresztyén ember ilyenkor nem a Krisztus drámáját, szomorú történetét nézi csak végig, hanem a maga élettörténetének akar egy újabb, szebb felvonást írni. Krisztussal végigmenni a böjti úton, ezt jelenti: mindennap mássá lenni! Megtisztulni, megjavulni, az igaz és jó útra elérkezni. Üj keresztyén életet élni Isten gondolatai és Krisztus példája szerint. Az Ő ereje által. A keresztyén ember számára a böjti csend mindennap valami javítást jelent. Kezdetét egy jobb, igazabb és gazdagabb emberi életnek. Ezért van az, hogy a böjti csend nem szomorúvá teszi a keresztyén embert, hanem frissé, reménykedővé, hívővé és meggazdagodott életté. A böjti csend a tiszta szem, a tiszta szív és a tiszta szeretet csendje. A böjti csend embere mindig felszabadult, lendületes, előre lépő ember! 3. A böjti csend — testvéri csend! Ebben a csendben nemcsak Isten felé tágul ki a látás, hanem az emberek, az élet, a feladatok felé is. Kell, hogy a böjti csend elindítson arra a látásra, hogy itt ezen a földön teljesedik ki a nekem adott élet. A böjti csendben tudja meg igazán a keresztyén ember, hogy a nekem adott esztendők, az én életidőm itt pereg le ezen a földön, ebben a világban. Nem tékozolhatom el semmiképpen sem az életem idejét! Itt kell hinnem, szeretnem, dolgoznom,
