Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-12-01 / 10. szám
4. oldal ERŐS VÁR Az Amerikai Evangélikus Egyház Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Főmunkatárs: Egyed Aladár “ERŐS VÁR” (“MIGHTY FORTRESS”) P.O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued monthly October to May, bi-monthly in June/July and Aug./Sep. No. 10. (137) Vol. XXXIV. DECEMBER 1970. Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: "ERŐS VÁR" P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az “ERŐS VÁR" előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szíveskedjenek a lejárt előfizetéseket késedelem nélkül beküldeni a fenti címre.________________________ Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl.. St., Ed., Ave. Ugyanis egyes postai zónában azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland O. 44102 fórisztus Urunk postamestere írta: MARÓTHY JENŐ Vájjon szüksége volt-e Krisztus Urunknak arra, hogy Neki Nógráddarócon postamestere legyen? — Nagy kérdés ez, odafönt őrzik reá a feleletet... Volt Nógrádban a kilencvenes években egy postamester. Ez a postamester körülbelül teljesen olyan ember volt, mint aminők akkoriban a postamesterek szoktak lenni. Nem volt azon kívülről semmi különös látnivaló, legfeljebb, hogy állandó mosoly volt az arcán. Hát ez bizony akkortájt még a pocaknál is általánosabb divat volt nálunk. Mosolygott akkor még Nógrádban mindenki. No, hiszen, próbált is volna csak nem mosolyogni. Micsoda felzúdulás lett volna abból mindenfelé. — Nézd csak! Mi lelte ezt, hogy ilyen savanyú arcokat vagdos! Ez, úgy látszik, nincs megelégedve a mi társaságunkkal! Valami feltűnő dolog mégis csak volt a daróci postamester lelkén. Valami virág féle. Nagyon szerette a gyerekeket... És a gyerekek is szerették a postamestert, mert minden bizalmas ügyükben hozzá fordultak. Egyszer az történt, hogy a gyerekek Magát a Gondviselést is bevádolták előtte. Éppen karácsony felé járt az idő, mindjárt belekaptak hát karácsony ünnepébe s felhánytorgatták, hogy bizony Krisztus Urunk sem osztja egyformán, amit oszt. — Csend! — intett feléjük a postamester. Erről ne beszéljetek. El is hallgattak azok egy időre, de azután elölről kezdték, hogy de bizony mégis csak jó volna arról is beszélni, mert Galambos Bandi hintalovat is kapott tavaly, meg képeskönyvet is. Táborszky Misa és a legtöbben a faluban pedig se ezt, se azt. — Hát nem tudjátok? — mondotta kissé zavarodottan a postamester, hogy a házak, a kertek és a csizmák se egyformák. Ez már a földön így van. Tudták a gyerekek jól. Nem is csodálkoztak rajta. Igen. A földön csakugyan így van. De karácsonykor. — Karácsonykor Jézus Krisztus az égből jön! A csöpp Becske Jani kiáltotta ezt apró kis fecskeszájával. S ő ijedt meg először a visszhangjától. Mert a többiek is nagyon megijedtek. Csakugyan. Milyen ijesztően hangzott ez, hogy Valaki az égből jön s onnan se hoz egyebet, mint amit a földön lát az ember. A postamester arcán ugyanaz az ijedelem tükröződött, mint az övékén. Reszkető kézzel tolta őket az ajtó felé: — Menjetek ... Most menjetek haza. Ezen még magamnak is gondolkodnom kell... És gondolkodott. Napokig gondolkodott. Hosszúszárú csibukjában percenként kialudt a tűz a nagy gondolkodástól ... Percenként gyújtogatta újra, hátha egyszer valamelyik gyufától fellobban annak a gondolatnak a fénye is, amelyikkel meg lehet menteni a kis daróci parasztgyerekek makulátlan hitét. A gyerekek pedig csak egyre jártak a nyakára. — Bácsi! Még gondolkodik? — Még gondolkodom. Egyszer aztán azt mondta a postamester: Már nem gondolkodom. Már tudom, hogy miképpen történhetett a dolog. — Olyan csend lett az ajtó előtt, mint Majdanéknál galuska-napkor. — A postai szállításban volt a hiba! — mondotta halk beismerő hangon a postamester. — A postai szállításban? Ámultak el a gyerekek. S szemrehányó szemmel néztek a postamesterre. — Látod, látod, — mondta fájdalmasan a szemük. Ilyen ez a ti postai szállítástok. Mennyi szenvedést — bánatot okoz ez nekünk már esztendők óta. — Többet nem fog megtörténni, — mentegetődzött a postamester. De
