Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-12-01 / 10. szám
2. oldal ERŐS VÁR “NEM FOGADTÁK BE ÖT” hívja vissza a szent közösségbe, hogy Istennél és Istenre nézve éljen most is és örökké. Aki kérdezné, annak azt válaszoljuk, hogy szép, fenntartható karácsonyi szokásainkat el ne hagyjuk. Csak ezek ne foglalják el a középpontot és ne szorítsák ki a lényeget, azt, hogy Krisztust ünnepeljük. S mit adhatnánk szebbet, többet a mi környezetünknek, ha mi, akik lélekben talán még megértjük, bizonyságot teszünk Isten megtartó kegyelméről, ezért adunk hálát, ehhez igazítjuk életünket, s erre vezetünk másokat is. Vissza-visszacseng ilyenkor a szí vekben más karácsonyok sok kedves hangja ... Emlékezünk ... Sóhajok között pedig fárasztónak találjuk már az ünnepet és áthárítjuk a gyerekekre. Pedig az kell ma is, amit az angyali szózat hirdetett: Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és Békesség a földön s az emberek között jóakarat! De ez nem valósul meg Krisztus nélkül! Ennek a felismerése teszi bensőséges, felnőtt-érett ünneppé a karácsonyt, mely aztán nemcsak az az egy nap, hanem maradandó öröm mindazoknak, akik magukat Hozzá kötik, és Őt hirdetik szóban és cselekedetben egyaránt. Bernhardt Béla Ó jöjjetek mind! Ó jöjjetek mind ide, kis gyerekek, Meglátni, kis jászolba most született Ez éjen a mennyből a földre lejött: A jó Atya adta a szent örömöt! Nincs fény odabenn, csak egy enyhe sugár, Hol rongyban úgy alszik az égi Király, Oly édes a kisded, oly angyali szép, Nem lát soha szebbet a föld, sem az ég! Ott fekszik a széna s a szalma között, Szűz Mária nézi s a József is őt. A pásztorok arcra lehullanak ott, S zeng angyali kar neki hódolatot. Jöjj, térdre borulj te is, áldva imádd, Miképen a pásztorok, Isten Fiát, S úgy zengjen az ajkon a víg, üde dal, Mint boldogan énekel angyali kar! Ó Jézusom, íme hozom szívemet, Oly boldog örömmel adom teneked, Hogy új szivet adva a mennybe fogadj, És majd veled ott örök életet adj. (“Ihr Kinderlein kommet, o kommet doch all. ..” Új Hozsanna 493 sz.) A Don melletti ütközetben, ahol annyi magyar hősi halált halt, eltűnt és fogságba esett, egy fiatal férj szintén a foglyok között volt. Évekig semmi hír róla: nem tudott élet jelt adni magáról. Hozzátartozói itthon már holttá is nyilváníttatták. Fiatal felesége időközben férjhezment. Végre hosszú-hosszú évek múlva ütött a szabadulás órája. Mikor honi földre ér, boldogan dobban meg a szíve. írhatna most már, de meglepetésnek tartogatja hazaérkezését. Bizonyára majd őt is olyan örömmel fogadják, mint Petőfi írja: S a kis szobába toppanék ... Röpült felém anyám ... S én csüggtem ajkán ... szótlanúl.. . Mint a gyümölcs a fán. A kis gyermeke, akit pár hónapos korában kellett elhagynia s ifjú hitvese hogy’ fog majd rohanni a keblére, ölelni, csókolni a hosszú évek óta nem látott férjet, édesapát. Éppen karácsonyeste ér be a vonatja. Csendes a falu. A karácsonyesti istentisztelet már befejeződött. Innen-onnan betlehemesek éneke hallatszik: Mennyből az angyal lejött hozzátok, Pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menve Lássátok, lássátok! Szaporázza lépteit. A függöny nélküli ablakokon át kivilágítanak a karácsonyfák gyertyái. Mindjárt otthon lesz: micsoda boldog karácsony vár reá! Az ablak alá ér. Benéz az ablakon: ott áll a karácsonyfa az asztalon, a kis fia egy képeskönyvben lapozgat. Az asztal melletti pádon pedig, óh jaj! — a felesége, ölében egv kis gyermekkel; mellette egy idegen férfi. Fogják egymás kezét s boldogan néznek egymásra. Gyökeret vernek a lábai. Elszorul a szíve. Berohanjon? Nem! Hiába! Itt őt nem várják. Tovább vonszolja magát. Maga sem tudja, hogy merre, csak tovább, tovább a sötét, kietlen éjszakába.. . Ez az egyszerű kis történet a legjobban érzékelteti azt a szomorú tényt, amit János evangélista így ír Jézusról: “Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt.” (Ján 1:11) Názáretböl érkező szülei ott bolyonganak a betlehemi sötét utcákon. Kopogtatnak itt, zörögnek amott — nincs egy teremtett lélek, aki ajtót nyitna nekik, ágyat vetne a vajúdó-félben levő anyának. Végre is egy szegényes istállóban húzódnak meg. Hát ma?! A külső készülődés megvan. Különösen itt Amerikában. Az utcák népesek, forgalmasak. A tereken, üzletekben színes villanyfényben égő karácsonyfák pompáznak. A kirakatok áruk özönével csalogatják a vásárlókat. A házakon és ablakokban ott díszelegnek a “Merry Christmas” feliratok. De ezek csak külsőségek. Valójában befogadja-e a mai világ Krisztust? Korunkban egész ideológiává vált a Krisztus-nélküliség. Nemcsak egyesek, bizonyos társadalmi közösségek, hanem egész népek, nemzetek fordulnak el a keresztyénségtöl. S az eredmény? Nyugtalanság, békétlenség a szívekben, súrlódások, viszályok a családokban, forrongó társadalom, diákok zavargása, a nemzetközi életben a népek egymás közti meg nem értése, szűnni nem akaró háborúskodások. A Jelenések könyvének “vörös vadállatja” (Jel 17:3) harcban áll a Krisztussal s nyomán jár a sok jajkiáltás. Válságos idők! Szomorú karácsony! Pedig a karácsony örömünnep. Az angyali híradás jelenti a betlehemi pásztoroknak: .. hirdetek nektek nagy örömöt, amely az egész népé lesz...” Ha a világ el is utasítja ezt az örömöt, legalább te végy benne részt. Hogyan? Ha “befogadod őt”. A szívedbe! Mert Jézus a szívekben akar szállást venni. Egyik szép ádventi énekünk mondja: Kitárom előtted szívem, Ó, jöjj, légy vendégem nekem. De ne csak vendég legyen nálad, karácsonyi vendég, akinek kedvéért ünnepi ruhát öltesz, finomabb ételek kerülnek az asztalodra, hanem szívednek állandó lakója. Mert egy latin eredetű karácsonyi ének szerint: Születhetett Jézus százszor Betlehemben, Elvesztél, ha nem született meg a te szívedben. Kiss Samu
