Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-04-01 / 4. szám
2. oldal ERŐS VÁR László előkelő társadalmi pozíciót foglalt el, Asbóth Sándor tábornok pedig a polgárháborúban a szabad Észak oldalán tüntette ki magát. Ezután kezdett a kivándorlás mind nagyobb méreteket ölteni. Az Amerikába induló hajók tömegesen szállították a magyar honos kivándorlókat s nemcsak egyesek és családok, hanem egész falvak indultak az ismeretlen, de jobbnak álmodott új világba, Amerikába. 1832—1911 között a magyar kivándorlás számszerű adatban: 3,331.458. Ezek közül időközben sokan visszatértek s így a kintmaradottak számát ennek nagyjából felére tehetjük. • Innen indulhatunk el, hogy az amerikai magyar evangélikus egyházi élet kezdetéről vázlatos képünk legyen. A történelem feljegyezte, hogy a IX. Keresztély dán király által 1619- ben a Hudson-öböl tájára kiküldött expedíció 66 evangélikus tagja között volt Rasmus Jensen, az első evangélikus lelkész, aki az északamerikai kontinens földjére lépett. Hatvanhat embert kísért el a meszszi bizonytalanságba, hogy szomorúságukban vigasztalja, csüggedésükben bátorítsa őket s az evangéliumot tanítsa gyermekeiknek is. Kisebb csoportoknál is mindig ott látjuk a lelkipásztort minden időkben, minden nemzetnél és felekezetnél. De amikor a mi áldott hazánkból megindult a tömeges kivándorlás és ezrenként hagyták el hittestvéreink az akkor még ezeréves szülőföldet — lelkész bizony nem jött velük. Ahogy nekivágott a dunántúli, az alföldi, a felvidéki hittestvérünk az ismeretlen világnak, nem törődött vele többé senki, hogy vezesse, bajában segítse, árvaságában lelki vigaszt adjon. Könnyebb volt a szlovák bevándorlónak, mert megértethette magát más szláv nyelven beszélőkkel. Könnyű volt a németnek, an goinak, svédnek, mert azok már itt egy megszervezett kis társadalmat találtak, saját nyelvükön beszélőket s vasárnap a saját templomukba mehettek, mint az óhazában. Csak a mi magyar testvéreink bolyongtak idegenül s vesztek el a nagyvárosok házrengetegeiben, vagy Pennsylvania, Ohio, West Virginia, Kentucky államok szénbányáiban, vasgyáraiban, a vasutak építésénél szerte nagy Amerikában. így éltek sokáig, elszokva templomtól, egyháztól, családtól, egy új életformában, ami bizony nem erősítette, hanem inkább gyengítette őket hitben és erkölcsben. Idő múltával az egy nyelvet beszélők, egy vallást követők csoportokba verődtek a nagyobb városokban, ipari gócpontokban és a bányavidéken. Volt lelkésze már a szlovák evangélikusnak, magyar katolikusnak, reformátusnak, csak a mi magyar evangélikus testvérünk nem találta meg lelkészét, egyházát, templomát széles Amerikában. Jöttek ide magyarul is beszélő szlovák lelkészek, de leginkább olyanok, akiket otthon pánszláv hajlamaik miatt állásuktól megfosztottak. Ezek nem sokat törődtek magyar evangélikus hittestvéreikkel. A magyarországi nemzetiségi területekről származó lelkészek rendszerint tiszta szlovák, vagy német gyülekezetekben vállaltak szolgálatot. így azután a magyar evangélikusokat a református testvérek karolták fel s elmondhatjuk, hogy a száznál több egyházat számláló amerikai magyar reformátusság gyülekezeteit és templomait lényeges százalékban az evangélikusok segítették felépíteni. Azonban elhanyagolt híveink közül sokan elfordultak az egyháztól s ha évtizedek múltán egy-egy bátor lelkész valamelyik metropolisban, vagy egy magyar telepen felkutott vagy száz személyt, vagy családot, nagyrészük teljesen közömbös volt s nem mutatott hajlandóságot az egyház megszervezésére. • A clevelandi magyar evangélikusok már 1906-ban összejöttek éneklésre és imádságra Öschleges Ferenc tanító vezetésével. 1907-ben Rúzsa István az eperjesi teológia elvégzése után, saját elhatározásából Amerikába érkezett, hogy az itteni magyar evangélikusokat megkeresse és öszszegyűjtse. New Yorkban azt a tanácsot kapta, hogy Clevelandban bizonyára vannak ilyenek. Özv. Rúzsa Istvánná így ír "Nt. Rúzsa István életrajza és működése” c. visszaemlékezésében: "Clevelandban először a nyugati oldalon helyezkedett el. Megtudta azonban, hogy a magyarság java a keleti részen lakik, a 79. utca környékén. Átment oda és végigsétált a 79. utcán. Feltűnt neki egy üzlet felirata: ‘Tóth Mihály’ Ez csak magyar lehet, gondolta s benyitott az üzletbe. 1907-ben még a hús nagyon olcsó volt, s az volt a szokás, hogy egy pohár sör mellé még szendvicset is adtak. Kért egy pohár sört és szóba elegyedett Tóth Mihállyal. Beszéd közben derült ki, hogy evangélikus és többen is vannak. Már többször írtak haza a püspöknek, hogy küldjön ki lelkészt, de semmi választ sem kaptak. Rúzsa István bemutatkozott, hogy ő evangélikus lelkész, s azért jött el Magyarországról, hogy körülnézzen, vannak-e itt evangélikusok. Tóth Mihály örömében felkiáltott: ‘Tisztelendő úr, az Isten hozta Önt közénk!’ " Rúzsa István fáradhatatlan buzgalmának sokat köszönhet az amerikai magyar evangélikusság. A clevelandi Első Egyház után több más gyülekezetét is szervezett. Utána jövő lelkésztársait segítette, irányította minden erejével és tehetségével. Még az ő idejében alakultak egyházak Detroitban, Bethlehemben, New Brunswickban, Buffalóban, Martins Ferryben, New Yorkban, Pittsburghban, Perth Amboyban, Caldwellben, Lorainban, Allentownban, Palmertonban, Bridgeporton, Newarkon, Akronban, Nyugat-Clevelandban, Windsorban, Torontóban és Montreálban. Az úttörő Rúzsa Istvánt számosán követték Amerikába. A tizes évektől napjainkig ide érkező magyar evangélikus lelkészek megérdemlik nevük felsorolását: Boczkó Gyula, Becker Jakab, Vályi Gusztáv, Stiegler Ernő, Korntheuer József, Rúzsa László, Rúzsa Jenő, Schleifer Bertalan, Németh Károly, Albrecht Géza, Szabó Sándor, Faska Pál, Pölöskey Sándor, Szmódis István, Zimmerman Rezső, Leffler Andor, Ormai János, Pöttschacher István, Rettman Farkas, Papp János László, Szebik Károly, Turcsányi Gyula, Szathmáry
