Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-06-01 / 5. szám
ERŐS VÁR 5. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI MAGYARORSZÁG • Meghalt Sikter András soltvadkerti, Fenyvesi László csákvári ev. lelkész, valamint Berecz Gábor nemeskéri, Szűcs Sándor mosonmagyaróvári, Korim Kálmán szarvasi és Fodor Miklós ny. ev. lelkész. “Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül és elsője lett mindazoknak, akik elaludtak”. • Éltes Gyula Kisapostagon, Szirmai (Ocsenás) József Szentendrén, Soltvadkerten Káposzta Lajos az ev. gyülekezet új lelkésze. • Görög Zoltán, Veczán Fái és Welter Sándor végzett teológusokat szentelte lelkésszé dr. Ottlyk Ernő, az Északi Ev. Egyházkerület püspöke. • Kiskamondon új templompadokat, Ipolyszögön új orgonát vett használatba, Ászáron és Kardoskúton templomát újította meg, Gyúrón templomszentelésének 140. évfordulóját ünnepelte, Rábcakapin új lelkészlakot épített az ev. gyülekezet. • Dr. Ottlyk Ernő ev. püspök a lipcsei, hallei és jénai egyetemeken, dr. Pálfy Miklós ev. teol. professzor Nyugat-Berlinben, dr. Fitzer G. bécsi ev. teol. professzor a Budapesti Ev. Teol. Akadémián tartott vendégelőadásokat, Muncz Frigyes ev. diakóniai ügyvivő lelkész Finnországban járt tanulmányúton. »Hafenscher Károly bp.-deáktéri püspöki másodlelkész “cum laude” teológiai doktorátust nyert Budapesten. • Júniusban finn—magyar ev. lelkészi értekezletet tartottak Budapesten. • Az ev. országos egyház ügyvezetésére egyre jobban rányomja bélyegét az a körülmény, hogy ebben az évben lejár az állammal húsz évre kötött egyezmény. Az országos presbitérium, miután ‘“megfelelően kiértékelte a múltat”, határozati kéréssel fordult illetékes állami hatóságokhoz, hogy a jövőben is folyósítsák az államsegélyt az ev. egyház számára. • Az Egyházak Világtanácsa uppsalai nagygyűlésén megjelent magyar egyházi küldöttség ev. tagjai voltak D. Káldy Zoltán és dr. Ottlyk Ernő püspökök, valamint dr. Pálfy Miklós professzor. • A Hazafias Népfront különféle bizottságainak harmincnégy ev. lelkész is a tagja. • Peskó Zoltán orgonaművész halálának első évfordulóján emléktáblát helyeztek el a bp-—fasori ev. templom orgonáján. ÉSZAK-AMERIKA • Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia esedékes közgyűlése augusztus 18—20-án lesz a kanadai Torontóban. Vendéglátó a helyi magy. ev. gyülekezet Nt. Buthy Dénes buffalói lelkész vezetésével. • Az Amerikai Evangélikus Tanács eléggé szabadelvűnek ismert “Lutheran Forum” e. teológiai folyóirata ezévben többször is foglalkozott az emberi jogok kérdésével. Ezt taglalva rámutatott a Szovjetunióban lévő brutális jogkorlátozásokra, és arra az igazságtalanságra is, ahogyan világszerte elkendőzni kívánják a németség nemzeti igényeit. • Evangélikus, római katolikus és különféle protestáns felekezetek kiküldöttei tervszöveget dolgoztak ki mind a Miatyánk, mind az Apostoli Hitvallás közös használatára, amit az illetékes egyházi hatóságoknak kell majd jóváhagyniok. A Miatyánkban megegyezésre jutottak a ‘“dicsőítés” (.. .mert Tied az ország...) megtartásában. Alapos vitát képezett az Apostoli Hitvallásban az “alászállt a poklokra” szövegrész korszerűsítése, ami most így hangzanék: “a holtakhoz ment” (He went to the dead). • Nt. Weisz Jenő volt angliai magyar ev. lelkész a minnesotai Cantonban, az “American Lutheran Church” állományához tartozóan végez gyülekezeti lelkészi szolgálatot. EVANGÉLIKUS VILÁGSZÖVETSÉG • Az EVSZ “Lutheran World” c. kiadványának 1968/3. számában a vezércikket: Jogok hatalom nélkül címen dr. Vájta Vilmos strassbourgi teol. professzor írta. • Az EVSZ Világszolgálati Osztályának 1968. évi költségvetése meghaladja a 4,717,000 dollárt. • Az EVSZ Latin-amerikai Bizottsága táviratilag fejezte ki jókívánságait VI. Pál pápának augusztusra tervezett délamerikai utazása alkalmából. CSEHSZLOVÁKIA (FELVIDÉK) • Meghalt dr. Katlovszky István kassai lelkész, a keletszlovákiai ev. egyházkerület püspöke. SZOVJETUNIÓ • A lemondott Dr. G. Turs lettországi érsek helyébe megválasztott P. Kepleris esperes áprilisban, még mielőtt felszentelhették volna, Budapestre való utazása közben meghalt. Az ev. egyház konzisztóriuma rövidesen újra gondoskodik az érseki tisztség betöltéséről. • C. H. Mau, az EVSZ helyettes főtitkára és Dr. P. Hansen, a kisebbségi egyházak ügyeinek titkára látogatást tett a lett- és észtországi ev. egyházaknál. A litvániai, valamint a szibériai és kazakasztáni evangélikusokhoz nem juthattak el. Szerintük a lett- és észtországi helyzet “bíztató”. De ha jelentésükből azt olvassuk, hogy pl. Észtországban a lelkészképző intézet havonta csak négy napon át működhetik, akkor ebbe a meghatároásba sokat nem lehet beleolvasni. NÉMETORSZÁG » A keleti övezetben hatósági intézkedésre — “városrendészeti szempontokból” — lerombolták a 700 éves lipcsei Pál-templomot. A II. világháborút sértetlenül átvészelt, mindeddig jókarban volt templomot közösen használó evangélikus és katolikus egyházi hatóságok ismételt közbenjárása sem menthette meg azt. ígéretet kaptak, hogy a templom műkincseinek megőrzéséről illően gondoskodni fognak. EGYIPTOM • Márk apostol mártíromságának 1900. évfordulóját és az új Szt. Márk székesegyház felszentelését ünnepelték Kairóban. A Kopt Egyház meghívására a világ minden tájáról jelentek meg résztvevők. Az Ev. Világszövetséget dr. R. Andrianariojana, a madagaszkári ev. egyház elnöke képviselte. TANZÁNIA • Az országos ev. egyház vezetésére ismételten S. R. Moshi püspököt választották meg. VATIKÁN • VI. Pál pápa élesen elítélte azokat a katolikus elemeket, amelyek állítják az “erőszak teológiájának” tarthatóságát. Ugyancsak szigorúan megintette azokat a katolikus papi és világi vezetőket, akik mindenáron változtatásokat és újdonságokat honosítanának meg a r. k. egyházban. Kihangsúlyozta, hogy különösen Mária szűz voltát, Krisztus valóságos jelenlétét az Oltári Szentségben, s a pápa csalatkozhatatlanságát bizonyító dogmákban semminemű változásról sem lehet szó. • A Szt. Péter bazilika alatt ásatások folytán nemrégen talált csontdarabokat VT. Pál pápa, tudományos véleményezés figyelembevételével, Péter apostol csontjainak minősítette.