Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)

1964-04-01 / 4. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA — Vol. XXVIII. Évfolyam 1954 — MÁJUS No. 4. szám. SZENTHÁROMSÁG-ÉLMÉNYEK Ebben az esztendőben Szenthárom­ság ünnepe után még 26 úgynevezett Szentháromság utáni vasárnapot hal­lunk emlegetni. Szükséges dolog, hogy a szentháromsági élményekről külön elmélkedjünk Szentháromság ünnepe választó pont az egyházi esztendőben. Meg­előzi ezt az ünnepes félév, amelyben a “sátoros” ünnepek vannak: kará­csony, húsvét, pünkösd. De Szent­­háromság ünnepe, csúcspont is az egyházi évben, mert betetőzése a három fő-ünnep tanításának. A keresztyénségnek ez a legjelleg­zetesebb tanítása, mert ezen dől el, hogy valaki keresztyén-e vagy sem. Hiszen Istent nemcsak egyedül mi imádjuk: Jézus Krisztust mások is becsben tartják. A Szentháromság Istenről is be­szélnek, mint va­­lámi Szellem­ről, mely a ke­­resztyénséget el­tölti, valami i­­deológiai ma­gyarázatot ad­nak arról, akii minden titkot meg­fejt, de hogy az Atya, Fiú és Szent­lélek egy és mégis három személy, ezt csak egyedül a kersztyénség vallja. Aki ez nem vallja, annak a keresztyénségét meg lehet kérdő­jelezni. Sajnos sokkal többéin vannak, akik ezt nem hiszik, mint ahányan ezt vallják. A Szentháromságról va ló tanítás ugyanis a legnagyobb titkok közé tartozik. Az emberi el­me számára felfoghatatlan és meg­közelíthetetlen. Azok a kategóriák, amelyekben mi gondolkodunk, mind arról beszélnek, hogy a lényeg és személy mindig egy, de hogyan le­hetséges egylényegű három személy, az előttünk megmagyarázhatatlan ti­tok. Aki elolvassa Péter második le­velének első fejezetéből a 16-20. verset, az látni fogja, hogy Péter nem igékkel igazolja a Szenthárom­ságot. hanem tényekkel. Divatos szó­vá1 azt mondhatnánk, hogy Péter itt élményekről beszél. Csakhogy ez a szó: élmény, igen rossz. Az él­ményben ugyanis igen sok a szub­jektív vonás. Péter pedig éppennem szubjektív vonásokra akar hivatkoz­ni, hanem történelmi eseményre, me­lyet a körülötte lévő emberek is ve­le együtt éltek át s ez teszi számukra bizonyossá az Atya, Fiú* Szenthá­romság csodálatos tanítását^ * * * A megdicsőülés hegyén hallotta az Atyát. Jézus felviszi magával a három oszlop-apostolt és ott Isten megdicsőíti az Atyát. Egyöntetűen vallják, hogy hallottak egy csodála­tos mennyből jövő szót, mely nem hallucináció, hanem objektív valóság volt a számukra. Ők nemcsak a hangot hallották, de a mondat tar­talmát is megértették: “Ő az én sze­relmes Fiam, akiben én gyönyörkö­döm". Ez kijelentés volt az Atyá­tól. Isten magát itt Atyának jelentet­te ki. Olyan nagyon szereti a Fiút, hogy kijelenti az ő dicsőségét és tisztességét. Olyan nagyon szereti a világot, hogy egyszülött Fiát hajlan­dó leküldeni erre a földre. Azzal bo­csátja el ide, hogy: emberek becsül­jétek meg és szeressétek Fiamat! Áldozatos szeretetén kívül az A- tyáuak szívében bánatos szeretet is van, mert mintha csak azt mondotta volna Fiáról: Nekem sok gyerme­kem van e világban, ha nem is olya­nok, mint az én gyermekem, mégis csak egyetlen van, akiben nekem gyönyörűségem van: Jézus Krisztus, a többi csak bánatomra, .szomorúsá­gomra van nekem s ezért a többi csak tékozló fiú, akiket vissza hív és vár megbocsátó szeretettel az én atyai szívem. Találkoztál-e testvérem már az Atyának ezzel a hazahívó hangjá­val? Ha nem hallottad volna, akár az igéből, akár egy barátod szerete­­tén keresztül, akkor halld meg most a bánatos Atya szeretetét, hogy visz­­sza hív magához téged. y uj » * * tC w jC ii Péter azt is mondja, hogy a meg­­dicsőülés hegyén: szemlélői voltunk ^ -J Krisztus nagyságának. Miben Szem- ÖJ léli Péter Krisztus nagyságát? Meg- >J £\ ragadó és felejthetetlen volt számára Krisztus erkölcsi nagysága, tisztása- ^ ga, ami sugárzott róla, békessége, ti) ami ömlött belőle, amely körülvette { S'lJiaí-z- hclcí 1 _ fi (7~TvbMA[L /fz E/eojS VA-(R.d£ Olvasóinkhoz ! Az ERŐS VÁR e száma is­mét mintegy 4 hetes késéssel je­lenik meg. Ennek csakis anyagi okai vannak. Nyomdaszámlán­kat könnyűszerrel ki tudnánk fi­zetni, ha a hátralékos előfizetők és az íngyenolvasó hittestvérek szívükre: helyeznék a magyar evangélikus sajtó ügyét! — AZ ELŐFIZETÉS LEJÁRATI IDEJE A C1MSZALAGON LÁTHATÓ.. Ki'Kf VEGye ' a ícy ve

Next

/
Oldalképek
Tartalom