Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)

1960-06-01 / 6. szám

3 ERŐS Y Á R TULKAA! ODOTAMME TEITA! * 1937 májusában több, mint száz finn és észt evangélikus testvér érkezett Most ugyanezzel a szereltettél várnak bennünket finn testvéreink, hogy egy hétre otthonit nyújtsanak az ország színhelye a finn evangélikusok Luther-tábora lesz (Camp Luther, North Kingsville, Ohio), az Erie-tó pántján, Clqvelandtól kb. 50 mérföldre keletre. Az ERŐS VÁR rendezésében tartan­dó konferencia ezévben először nyara­lási alkalmat is nyújt Az egész 52 hol-Pénteken, július 1-én délután megérkezés, regisztrálás, tá­jékoztató. este 7:30 — megnyitó istentisztelet. SZOMBATON, július 2-án de. 9:00 — reggeli áhítat de. 10:00 — első előadás; “Az evan­gélikus ember önvizsgálata” du. 4; 00 — másodjik előadás; ‘‘Az ev. ember Istenhez váló viszonya.” este 7:00 — harmadik előadás; “Az Magyarországra 'látogatóba. — Egyházi la piáink a fenti kombinált címerrel fo­gadták őket és .a hívó szóval: minden részéből összesieregilö amerikai magyar evangélikusoknak. * das tábor rendelkezésünkre áll július l én, pénteken du. 3 órától július 7-ig, csütörtök du. 3-ig. * Az első három napon lösznek a tulaj­donképpeni |3vangéliizációs előadások, mélyeknek összefoglaló témája; “Mit ér az ember, ha evangélikus?” ev. ember és a gyülekezet.” este 8:00 — esti áhítat. VASÁRNAP, júBliius 3-án de. 10:30 — istentisztelet és úrvacso­ra osztás a tábor templomában, du. 2:30 — negyedik előadás; ‘‘Az ev. ember és az egyetemes kér. Anya­­szentegyház.” du. 3:30 — ötödik előadás; “Az ev. ember és embertársa.” este 7:00 — záróistenrisztelet. Az előadásokat az amerikai magyar evangélikus ielkészi kar tagjai tartják. A megnyitó és befejező istentiszteleten a két clevelandi egyház tagjaiból ala­kult alkalmi énekkar szolgál. Étkezések rendje mindennap; reggeli S kor, ebéd 12-kor, vacsora este 5; 30-kor. A NYARALÁS RÉSZLETEI Az evangélizáeió után ottmaradó csa­ládok és egyének 'több napig (júl.7-én du. 3-ig) élvezhetik a nyár örömeit, iga­zi vakációs környezetben, testvéri e­­gyüutllétben. A Luther-tábarnak a tó mentén saját strandfürdője van, árnyas erdei ösvények sétára hívnak, kézilabda és futballpálya, Sauna (finn gőzfürdő) és egyéb attrakciók állnak a nyaralók rendelkezésére. Azokról sem feledkezik meg a tábor vezetősége, akik úgy ér^ik, hogy a nya­­íalás élményei csak akkor teljesek, ha lelki és szellemi gyarapodással is jár­nak. Számukra napomra érdekes előadá­sok lesznek, sor kerül majd film-, ivagy vetíteifltképes bemutatóra is. RÉSZTVÉTELI díjak: A) egész hétre (júl 1-7.) 1. Felnőttek (16 éven felül) §24 2. gyermekek (8 éves és följebb) 320 3. gyermekek (8 éven alul) §12 4. gyermekek 1 éven alul díjtalan B) csak az evangélizációra, vagy bár­mely napokra júl. 1 és 7 között. 1. Pellnőttdk — első nap §6, minden további nap $5.50 2. gyermekek 16 éven alul — első nap $5, minden további nap $4.50, 3. gyermekek 1 éven alul ingyen. Fenti árakban bennfoglaltatik: a) szállás (még néhány családnak, — ha idejében jelentkeznek, — külön csa­ládi elhelyezésit biztosítunk) ; b) napli háromszori bőséges étkezés; c) bizto­sítás és regisiztrálási díj, valamint első­segély, uszoda-őr, Stb. Szállást nem kérő nappali látogatók (reggel érkeznek, este elmennek) — 50 cent regiszltrálásli díjat és az étkezé­sek áirát fizetik. Rendkívül fontos az azonnali jelentkezés! — A tábor kezdete előtt 5 nappal máir tudnunk kell a résztvevő egyhetes nyaralók létszámát. Ne halasszuk holnapra a jelentkezési ív beküldését! | | A JELENTKEZÉSSEL EGYIDŐBEN A TELJES RÉSZTVÉTELI Díj BE­KÜLDENDŐ az ERŐS VAR címére: P. O. Box 1094 Cleveland 2, Ohio JÖJJETEK! VÁRUNK! A HARMADIK EVANGÉUZÁCIóS KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM; A Luther-tábor temploma

Next

/
Oldalképek
Tartalom