Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
2. ERŐS VÁR (Folytatás ai előző oldalról) nunk kell a keresztyén testvériség eszméjét a más hitvallású keresztyén egyházakkal Emellett azonban minden dicsekvés nélkül kell vallanunk, hogy a mi evangéliomi keresztyénségünk a reformációt elfogadó területeken magas erkölcsiséget, szociális fejlődést s kultúrát eredményezett. Ha a magyar történelemből mindazt elhagynánk, amit a magyarság a refor. liládénak köszönhet, akkor a magyarság erkölcsisége, kultúrája szegényednék meg nagy mértékben. Az evangéliom, egyházunk drága kincse, nagy-nagy gazdagodására szolgált nekünk mindig. Ez vígasztalt búsulásunkban, ez bátorított a megpróbáltatások idején. Ma is ez ad erőt egyházunk híveinek Magyarországon a szörnyű elnyomás Négyszáznegyvenegy éve annak, hogy •gy ágostonrendi szerzetes, a római katholikus egyház theológiai doktorátusával kitüntetett professzor nyilvános akadémiai vitára hívta meg a wittenbergi egyetem diákjait és tanárait. A vita alapjául nem kevesebb, mint 95 tételt fogalmazott meg rövid tömörséggel. Sürgősségére és komolyságára való tekintettel iratát kifüggesztette a wittenbergi vártemplom ódon kapujára. Riasztó látvány lehetett az a fehér lap ott a templom ajtaján. Mikor Magyarországon az iskolákban történő hitoktatásra az állam évente a nyár folyamán, előre soha sem tudható időben > szinte 24 órai határidőre, előre mindig ismeretlen feltételek mellett megadta hozzájárulását, ezt rendszerint az újságokban, jelentéktelen helyen, kisbetűkkel szokta közölni az érdekeltekkel. — Faluhelyen, ahol különösen a nyár folyamán amúgy sem szokott népünk újságot olvasni, a lelkészek egyik-másik helyen a templom kapujára tűzték ki az idevonatkozó értesítést, hogy a szülök idejében intézkedhessenek gyermekeiknek hitoktatásra való jelentkezése tekintetében. Amint ebben a szokatlan hirdetési módban otthon, Magyarországon kifejezésre jutott az egyház nyílt féltése, úgy annak idején a 95 tételnek kiszegezése is az egyháznak Istentől alatt, hogy össze ne roskad.janak, hogy némán, de tántoríthatatlan hűséggel álljanak Krisztus zászlaja alatt. Ez a drága kincsünk nevelte hőseinket: Kossuthot, Petőfit, Gorge i t és evangélikus egyházunk annyi más névtelen hősét. Ez az evangéliomi hit alakította ki a skandináv népek demokratikus királyságát és a finn nép demokratikus köztársaságát. — Nincs miért szégyenkeznünk egyházunk nevelő munkája miatt. Az örök reformáció gondolata egyrészt önmegítélésre, bűnbánatra kényszerít, másfelől pedig bátorít, biztat Luther harci énekével: “Az ige kőszálként megáll, megszégyenül ki bántja, velünk az írr táborba száll. Szentlelkét ránk bocsátja. Kincsünk, életünk. nőnk és gyermekünk mind elvehetik, mit ér ez őnekik! Miénk a menny örökre.’’ Asbóth Gyula rendelt szolgálata iránti féltő szerétéiből történt. Aki megfogalmazta a tételeket, az tudta, mennyire mélyen belevilágítanak azok az egyháznak az eredeti keresztyénségtöl messze elhajlott és megromlott kegyesség! életébe. Évröl-évre, nap mint nap folytatott beható bibliatanulmányozása során, — mind nagyobb lett Márton testvérben az aggodalom egyháza iránt. Amióta különösen magányos toronyszobájában felcsillant benne Istennek végtelen szeretete a bfin súlya alatt roskadozó ember iránt, mindegyre nőtt benne a vágy, hogy Istennek erről a minden értelmet felülhaladó kegyelméről, mely Jézus Krisztusban testet öltött, bizonyságot tegyen diákjai és gyülekezete hívei előtt. Szüntelen azért imádkozott, hogy az egyházban, újból Jézus Krisztus örömhíre, a drága evangélium hirdettessék minden szószékről és a bűn sötétségében és félelmében élő kedves német népe megtérjen, sőt egész élete, mint az első tételében mondja, folytonos megtérés legyen. Bár Luther Márton tudatában volt annak,hogy tételei hosszú, nehéz küzdelmet fognak megindítani, mégsem tétovázott egy pillanatig sem, mert tudta, hogy amikor felhangzik a tiszta evangélium, a sátáni is megkezdi zavaró munkáját. Szívében otít csengtek Jézus Krisztus Urunk szavai: Menjetek és hirdessétek az evangéliumot! Amikor most visszaemlékszünk a reformáció megindulására, és azon gondolkozunk, hogy a négy és fél évszázad sem Luther Márton személye, sem életműve, sem evangélikus egyházunk fennmaradása és szolgálata tekintetében nem ejtett csorbát, akkor nem tudunk elzárkózni az elöl az érzése elől, hogy 1517-ben olyan természetű munka indult meg, melynek jelentőségét még igazán fel sem tudta fogni az egyetemes keresztyén egyház. Isten Luther Mártont nem egy új egyház megalapítására küldte és ő sohasem gondolt ilyesmire, sőt tiltakozott ellene. Luther Márton nem az evangélikus egyházé. Isten őt az egész keresztyén egyházhoz küldte és ö mindig annak a tudatában végezte nehéz, küzdelmekkel és szenvedésekkel teljes életét (csak irodalmi munkás-, sága közel 80 kötetet tesz ki), hogy ö az. egyetemes, a katholikus egyházban van és abban szolgál Isten akaratából. Hogy mégis kialakult és mindmáig van egv a maga nemében is páratlan eleven életet élő lutheri egyház, az csak kényszerű, szükséghelyzetet jelent, addig, amíg el nem jön az az idő, amikor az egész keresztyén egyház elfogadja az egész keresztyén egyház alapdokumentumát képező Szentírás mélyebb ismerete alapján kifejtett lutheri, azaz evangéliumi tanítást. Isten feltétellé tette az egyház eredményes szolgálatát attól, hogy abban a tiszta evangélium hirdethessék. Ember egyedül hit által, Isten végtelen kegyelméből találhat békességet és örök üdvösséget. Ez az Ige megáll mindörökké! Nekünk, evangélikusoknak ma mérlegelnünk kell, jobban mint valaha, — hogy mit jelent számunkra 1517. A reformáció egyháza ebben a hónapban, tovább kell hogy menjen a puszta ünneplésen. Nem veheti csak egyszerűen számba mind azt az eredményt, mely egyházi, nemzeti és kultúrális tekintetben egyházunk, vagy annak nevéhez (Folytatás a következő oldalon) Kegyelemből, hit által...
