Erős Vár, 1957 (27. évfolyam, 1-4. szám)

1957-12-01 / 4. szám

ERŐS VÁR 3. Aktuális kérdés és felelet a karácsonyfa alatt 1957. karácsonyfája alatt még a hivő kér. között is akadnak elegen, a­­kik fájó szívvel ezt a kérdést teszik fel: vane még Krisztus egy­házának küldetése eb ben a világban? A kér. egyház 1957. karácsonyán is külső-belső, jó és rosszindulatú kri­tikák és megszervezett támadások tü­­zében áll. Alája, a legszörnyübb kont­rasztképpen, a fellendült háborús já­ték-ipar legtökéletesebben pusztító já­ték-fegyvereit teszik, s a hábarú félel­mében reszkető lelkek még jobban rea­gálnak azokra a tiltakozásokra, ame­lyek az atomfegyver használata és gyártása ellen szólalnak fal. Szépfalusi István, Ausztriában szolgáló lelkésztestvérünk, a maga na­gyon hasznos és értékes októberi kö-r levelében olvastam arról, hogy Ágoston Sándor a jugoszláviai reformátcs püs­pök hogyan nyilatkozott ezekről a til­takozásokról. Megérti a tcdósok, mű­vészek, orvosok tiltakozásait, még­­inkább az egyházakét, de elsősor­ban az Egyház képviselőihe — ezt a kérdést intézi: Hát valóban kár lenne ezért a mai világért, ha azt megsemmi­sítenék? Hiszen előbb-utóbb úgyis el­jön a vég?! “Az egek ropogva élmúlnak, az elemek megégve felbomlanak és a föld s a rajtalevő dolgok is. megégn:k”. (II. Péter 3:10). Majd így folytatja: “Az Írás alap­jában ugyanazt mondja, mint az atom­fizikusok. Seholse vallja a Szentírás, hogy a világnak arkangyalok által kell elpusztulnia. Miért ne vihetné ezt vég­be Isten az emberen, éppen az atom­fizikusokon keresztül, akik tudják, hogyan lehetséges az? Az egyház p.­­dig ne panaszkodjon emiatt, mert a vég eljön, akár akarjuk, akár nem E- zért az egyház nem maradhat meg a puszta tiltakozásnál. Az egyház­nak más a feladata! Azt kell tekintenie, amiről II. Pé­ter 3:11-14 szól: “Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, mennyivel in­kább kell szent életben és kegyesség­ben járnotok nektek, akik várjátok és sóvárogjátok Isten napjának eljövete­lét, amelyért az egek tüzbeborulva fel­bomlanak és az elemek égve megolvad­nak. De új eget és földet várunk, az ö ígérete szerint, amelyben igazság la­kozik. Azért, szeretteim, ezeket várva, igyekezzetek, hogy szeplő és hiba nél­kül valóknak találtassatok békesség­ben.” Mindnyájan tudjuk, hogy az anya gias és hitetlen világszellem erősen megvetette lábát ezen a földön, hogy egyre jobban terjeszkedik és erősödik. Ezért Isten újra Krisztus-kérdés elé állította a világot és újra fémjelező, akarja a kér. egyházakat. 1957. Kará­csonyán az Űr kérdése ez a világhoz: “Melyiket akarjátok ? Krisztust, vagy az Antikrisztust ?” Most karácsonykor is ugyanaz az angyali szózat zendül fei Krisztus születésének kétezeréves évfordulóján: “Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberek kö­zött jóakarat.” Ezzzel szemben az An­­tikrisztus sátáni hadserege karácsony­kor is ezt üvölti: “Dicsőség az Erőnek. Hatalomnak, ördögnek, — osztály­harcra van szükség a társadalomban és gyűlölettel kell elpusztítani mindenkit, aki nem minket követ.” E két ellentétes üzenet szörnyű zűrzavarában vergődő ember teszi fel 1957 karácsonyfája alatt a kérdést: — Van e hát még Krisztus egyházának küldetés és szolgálat. Van! Ez azonban nem világi lei­adat, vagy program, hanem krisztusi küldetés és szolgálat! Az egyháznak először is a saját portáján kell önvizsgá­latot tartania. Mert nem lehet eltitkolni, hogy az egyház mind­egyik történelmi alakjában kisiklott hivatása, küldetése útjáról s annyira összekeveredett a viiággal, hogy attól már megkülönböztetni is alig lehet s így valósággal kihívja maga ellen a rtlágszjeriniti, bírálatot. Legelső az önbírálat, amelynek egyetlen fel­tétele a szivbeli tőre­­delem A ránkszakadt katasztrófa össze­törhet, megkeményíthet, de igaz töre­­delmet nem idézhet elő a lelkekben. Legfeljebb “világszerinti szomorúsá­got.” önigazolásunkat csak Krisztus törheti össze, Aki karácsonykor egy tehetetlen póiyásbabának látszik, ue nem azért jött, hogy babusgassák, Jé­­zus-versikékkel szórakoztassák és Jé­­zuska-dalokkal altatgassák, hanem a­­zért, hogy megítélje a világot, hogy Or legyen ezen a földön is. Krisztus célja: ‘Imstatuare omnia in Christo, quae in caelia et quae in terra sunt”, — (hogy mindent, ami a mennyben vagy a föl­dön van egyesítsen a Krisztusban). Krisztus azért jött erre a földre, hogy a kiengesztelés és békéltetés szol­gálatát Isten és a bűnös embervilág között az egyházon keresztül elvégezze. Az egyháznak kollektiv bünbánat­­ra és bünvaJlomásra van szüksége — Amerikában is, nem törődve azzal, hogy így talán kiszolgáltatja egyhá­zunkat rosszhiszemű ellenségeinknek. Krisztus nagyságát csak úgy állíthat­juk a világ elé, ha a szégyen takarga­­tása nélkül vállalhatjuk a felelősséget mindazért, amivel Krisztus ügyét kompromittáltuk a világ előtt. Az ilyen bűn vallomás: hitvallás, Krisztus dicsőségének hirdetése. Az egyháznak nem az a feladata, hogy átreformálja, vagy akár meg­szentelje Isten országává ezt a világot. Nem feladata egy tökéletesebb életfor­ma kialakítása sem, új gazdasági, tár­sadalmi vagy kulturális élet teremté­se sem. Ezért nem lépett fel sem Jé­zus, sem az apostolok, sem az első gyü­lekezet sem szociális, sem gazdasági, sem kulturális, sem politikai program­mal. Az egyház első szolgálata a világ felé az, hogy állandóan hirdesse a vi­lágának, mi az Isten kedves, jó és tö­kéletes akarata, de ne mint erkölcsi eszményt, hanem mint Isten örök és változatlan törvé­nyét. Ezért kell az egyháznak állandó­an tükröt tartani a hatailom birtokosai elé, hogy abban meglássák hatalmuk igazi méltóságát és felelősségét. Az egyháznak kell rámutatni azok­ra a veszélyekre is, amelyek a hatalom birtokosait csábítják, t. i. hogy füg­getlenítsék magukat Istentől, istenít­sék a hatailmat és annak birtoko át: az államot! Az államhatalomnak ezt a démonikus veszélyezettségét nem-T I

Next

/
Oldalképek
Tartalom