Erős Vár, 1957 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1957-11-01 / 3. szám
ERŐS VAR Látszat és (Máté ev. 21:28-32) Valaki egyszer azt mondotta, — hogy kereszténynek lenni kell és nem látszani! Azt jelenti ez a komoly mondat, hogy az igazi keresztyénség nem valami furcsa szent hangulat, ami néha-néha elfogja az embert, hanem olyan állandó állapot, amely valósággal van és ami betölti egész életét. Az igazi keresztyénség nem a csendes percek elvonulása, mégcsak nem is a templomi tömeg mozdulatlan némasága. Az igazi keresztyénség mind'g kilép a csendes percek áhítatából és ott kezdődik igazán, amikor a templomi tömegek kilépnek a küszöbön. A keresztyénség valójában az Istennel való találkozás örömének kicsordulása a valóság világára. Szinte azt lehetne mondani, hogy a hitünk, az Istennel való életünk mindig a világban vizsgázik. Itt dől el, az élet mindennapi mozdulataiban, hogy tudjuk-e magunkkal vinni a világba Isten országának erejét, szépségét és csodálatos örömét. Mert hívőnek lenni, keresztyénnek lenni mindig ezt jelenti: munkásnak lenni a szőlőhegyen! Valahol vállalni valamit, amit ö bízott reánk. Valahol valamivel előbbre vinni a világot, az ő világát ... A csend és az imálság mindig csak kezdete a hitünknek, ami után meginlul a mámoros munkánk, szolgálatunk és testvéri ölelésünk. Éppen ez a szép, lendületes és csodálatos a mi hitünkben, hogy mi Isten munkatársai lehetünk az élet hegyoldalán. . Milyen jó, hogy Isten igénybe vesz minket s minden percünknek van Tőle parancsa ... Milyen jó, hogy hív a világba, emberek közé, hogy ott, ahol élőre megy a világ, mi is ott legyünk az ö követségében ... üdvözítő tervében, gyógyító mozdulatában. Jó nékünk ma megnézni magunkat az Igében említett két fiú arcában: 1. Az egyik fiúról sokáig úgy látszott, hogy ö az igazi gyermek. Amikor az atyai szó munkába küldi, azonnal fellobban benne a lelkesedés: "Én elmegyek, uram,... ” Aztán mégsem ment el! Csak a szava vállalta a szolgálatot. De a szíve az nem! A ‘‘jósága” csak egy gyors fellángolásig, csak egy válaszig, csak egy szóig tartott. Csak egy illanó vallomás volt a hüsévalóság ge, az engedelmessége. A szó elszállt és egy munkást hiába várt a hegyoldal ... Milyen sokáig úgy látszik, hogy mi igaz gyermekei vagyunk Istennek. Bibliánk betűi felett, szószék alatt, oltárok előtt milyen sok szép és szent fellángolásunk volt már. Milyen sok vallomásunk és fogadkozásunk, hogy mi az Övéi vagyunk, hogy .... a- - Követségében akarunk járni. Hányszor mondtunk igent a szavára( amikor küldeni akart... Aztán az első lépésnél, az első emeQkedésnél már elfulladt a szavunk... Elég volt az első könny, az első kereszt, az első kísértés, hogy elfogyjon az erőnk, a fogadkozásunk, a vallomásunk. Hányszor küldött el a “hegyoldalra”, emberek közé, hogy legyünk ott megbocsátó, szerető, segítő testvérek, de nem mentünk. Elmaradtunk és magunknak maradtunk. És miattunk valahol üresen maradt a “hegyoldal”... Milyen nagy figyelmeztetés ez nekünk, hívőknek, templombajáróknak és imádkozóknak, hogy jaj nekünk, ha csak az ajkunk mondja, hogy : "Elmegyek uram!..”, de valahol valaki hiába vár és sírva fakad a hegyoldalon, mert én csak látszottam jónak, igaznak, keresztyénnek, a Krisztus követének . .. 2. A másik fiúról sokáig úgy látszott, hogy ö engedetlen gyermek. Reá már nem lehet számítani. Hiszen maga mondta, hogy ‘‘Nem megyek...” — Aztán mégis elment és megérkezett munkásnak a hegyoldalra ... Kegyes keresztyének sokszor lemondóan legyintenek emberek felelt. Isten azonban sohasem mond le senkiről. ö türelmesen tud várni, amíg egyszer mégis megindulok, ö engem is szeret. Neki én is gyermeke vagyok és boldogan dobban meg a szíve, ha egyszer mégis megindul az életem. Minden látszat ellenem szól és ö mégis szám't reám. Reám, aki sokszor ellene mondottam, aki sokszor megtagadtam. ő tudja, hogy nem hiába szórta a szavát a szívemre, egyszer majd Krisztus kézenfog és én meg tudom tenni az első lépést az ö országa felé .. Szomorú sz'vek, magányos életek szétszórtan bolyongva a nagy emberSl erdőben hallják ma meg a bennünket hívogató Krisztus szavát: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok .. .” Igen, fáradt utasoknak ö a friss Üt. Az új út — tovább!. .. Hadd legyen mindnyájunk számára megelégedett, értelmes és szép az a “hegyoldal”, ahol élünk, ahová minden nap hívogat minket szeretettel az atyai sző... Hogy Isten minden szavára, parancsára, életünk minden percére és minden lépésére el tudjuk mondani hittel, vidáman és boldog szívvel: — Igen, Atyám!... Friedrich Lajos ADVENT Te szörnyű, vajúdó Idő, ne szülj, ne szülj több rémet, Most már tiszta örömmel is legyen megáldva méhed! Szülj halva minden szenvedélyt, vad átkot, véres harcot, fojtsd meg a bűnt, mi valaha öledben megfogamzott. Elég volt már a gyötrelem! elég volt már a vérből, Napfényre vágyunk már a gond fekete erdejéből! Te véres, vergődő szívünk, ne szülj te sem több átkot: öleld magadhoz boldogan az embert s a világot! Növeld, mi bennünk isteni s öld meg, mi bennünk állat, hisz a dühös tusákba már mindenünk belefáradt. Szüless meg bennünk Tisztaság! Szüless meg bennünk Béke! S tedd kezedet a vad világ lázas ütőerére! Szüless meg bennünk Szeretet! Te legszebb lelki virtus: — a szívünk szomorú, beteg, -—• — szüless meg bennünk Krisztus! Bódás János ADVENTI ÜZENET: “Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor h‘vökké lettünk. (Rómabeli levél 13:11)
