Erős Vár, 1947 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1947-12-01 / 12. szám
I XVI. ÉVFOLYAM PITTSBURGH 7, PA. 1947 DECEMBER 12 IK SZÁM MIÉRT "MÁS" A KARÁCSONYUNK... Évek óta sir dogálunk karácsony ünnepein. Siratgatjuk a régi szép ünnepeinket, amelynek hangulata, zavartalan öröme elszállott részben gyermekkorunk múlásával, másrészt a változó viszonyok következtében. Vanis mit siratnunk: Teljes mértékben igazuk van azoknak, akik azt állitják, hogy nem olyan karácsony ez, amilyennek lennie kellene. Az okok felsorolásában rendszerint külső dolgokat emlegetünk. Vannak, akik azt állitják, hogy régente csikorgósabb telek jártak s fehérebb karácsonyok voltak. Mások viszont az emberek lelkében beállott közönyt látják nagyobbnak a régi időkkel szemben. De még általánosabb a nemzetközi eseményekre való hivatkozás, melyet azzal szoktunk megtoldani: “hogyan is lenne kedve ma az embernek igazán ünnepelni.” S valóban, ha emberi tényezők szempontjából nézzük a karácsonyi ünnepek értékét, akkor mindezek a dolgok valóban megváltoztathatják karácsonyt. De talán éppen ezeknek a külső járulékoknak a túlságos kihangsulyozása okozza azt, hogy mi mégcsak azt se gondoljuk meg, hogy tulajdonképpen nem az ünneplésről, vagyis az ember külső magatartásáról van szó karácsonyban, hanem arról, hogy azon a napon történt valami a világ életében, ami éppen mivel történeti esemény, soha többé nem lehet meg nem történtté tenni. A tegnapi nap már soha se jöhet vissza, mert eltelt a 24 óra s azt se sírva se erőltetve nem lehet többé visszahozni. Karácsony napján egyszer, az idők teljességében történt valami s azt sem a hivők sem a hitetlenek nem tudják többé megváltoztatni. Ha tehát igy állunk karácsonnyal, hogy akkor csak egy nagy esemény történt, a Megváltó Jézus Krisztus született, akkor nekünk arra kell gondolni, hogy mit jelent ez a mi számunkra. Azonban ennél a vizsgálódásnál is újabb hibába eshetünk s főként a hivők juthatnak tévedésbe ezen a téren. Sok hivő azzal ünnepel karácsonyt, hogy oda viszi minden bánatát s arról akar beszélni. Sokan szinte ünneprontókká lesznek azzal, hogy odaállanak karácsony ünnepébe s elkezdve nemzeti bánatukon, elsorolják minden emberi fájdalmukat s azután azzal fejezik be: Uram, te beláthatod, hogy nem lehet ünnepünk, hogy nem fogadhatunk úgy, ahogy illene s nekünk barátaidnak ezt el kell ismerned. Szegény emberek, amilyenek mi vagyunk. Elszaladunk az orvosi irodába, a fehérköpönyeges ember akarja adni az orvosi tanácsot és az orvosságot, de mi csak beszélünk, beszélünk, azután kiszaladunk medicina, orvosi tanács nélkül és sóhajtozva, hogy úgy sem segit már rajtunk senki. Bizony nem segit rajtunk senki, ha a segitséget ilyen könnyelműen elvetjük magunktól, Karácsonykor elsősorban is nem mi emberek megyünk Istenünkhöz, hanem az Isten jön le hozzánk. És ha az Isten hozzánk jön, akkor el kell ismernünk még emberi jogon is, hogy neki legyen lesőbbsége elmondani azt, amiért hozzánk betért. Részünkről az illő és helyes magatartás csak az lehet, hogy mély reverendával hallgatunk és figyelünk, hogy megérthessük minden szavát, minden mondanivalóját. Nekünk embereknek csak karácsony után van okunk az ünneplésre, amikor már megértettük, hogy ezen a nagy napon az Isten élő cselekedettel, Szent Fia által annyit akar mondani, hogy szeret, hajlandó általa békességet kötni, “őt hallgassátok” és meghalljátok tőle a feltételeket. Az emberi élet egész tragédiája az, hogy karácsonytól kezdve végig egész életén ő akar beszélni, panaszával elárasztani az Istent, de sohasem hajlandó hallgatni, elcsendesedni Isten előtt, hogy Ő is szólhasson s megmutathassa az utat, bajainkból való menekvés módját és azt az életet, amelyet az ő követésével kellene élnünk ezen a földön. Keresztyén emberek ostromolják Istent imáikban, hogy nyúljon bele a földi események irányitásába; cselekedj Isten, büntess hatalmas karoddal, hadd lássák eleneid erődet. Isten pedig szánakozva néz pogány gyermekeire mondván, “hogyan beszéljek azokhoz, akik mégcsak Teremtőjüknek sem ismernek el, ha az én gyermekeim, a hivő emberek se akarnak hallgatni atyai tanácsomra, egyszülött Fiamra, akit hozzátok küldtem.”
