Erős Vár, 1945 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1945-06-01 / 6. szám
6-IK OLDAL ERŐS VÁR 1945 JUNIUS Magyarhoni egyházunk küzdelmeiből Irta: LEFFLER M. ANDOR (folytatás) A ‘Carolina Resolutio’ alatt úgy az Ágostai Hitvallású, mint a Helvét Hitvallású Evangélikus Egyház a katakombák földalatti vallása lett. Ez a kegyetlen törvény nemcsak a templomokat kobozta el, de megtiltotta azt is, hogy a protestáns lelkészek a népet lakhelyeiken kiszolgálhassák, Egy ideig az evangélikus lelkipásztorok a nép közt maradtak civil ruhában és magánházakban hirdették az igét, azonban mihelyt elég erősnek érezte magát a lelkész helyét elfoglaló plébános, azonnal talált ürügyet, hogy a ‘nem-hivatalos’ lelkészt is kiüldözze a körzetéből. A nép azonban még igy is ragaszkodott hitéhez és szokásba vette, hogy messze mérföldeket gyalogolt sokszor egész faluk népe is, hogy az ittott kijelölt Artikuláris Helyeken részt vehessen evangélikus istentiszteleten. Sok helyen megtörtént, hogy a falu népe mind egy szálig a kora hajnali órákban, vasárnapra virradóra, elhagyta a falut, hogy egy meszsze földön 1' 'ő Artikuláris Helyen részt végyen az ottani Evangélikus Templom istentiszteletén. Röviddel azonban ennek is véget Vetettek a királyi hatalom végrehajtói, mert uj törvényeket hoztak. Ezek a törvények szigorú pénzbírsággal, vagyonvesztéssel büntették azokat, akik “megvetve az istenes szolgálatait az ő illetékes lelki atyáiknak (a helyi római katholikus papokat értve alatta) és a Szent Egyháznak s kóborolnak mindenfelé, másutt keresve lelki kiszolgálást.” Voltak módosabb evangélikus vidékek, ahol ‘üzletet kötöttek’ az illetékes római katholikus püspökkel. Egyes evangélikus községek építettek katholikus templomot, tartottak benne plébánost azzal a kikötéssel, hogy ugyanakkor megtarthatták saját templomukat és lelkészüket. Bevett szokás volt, hogy a stólát a katholikus plébánosnak kellett befizetni, még akkor is, ha az egyházi szertartást evangélikus vagy református lelkész végezte. Egy cinkotai ember keserűen panaszkodik egyik levelében egy más vidéken, lakó rokonának, hogy ámbár halott fiát evangélikus lelkész temette el, mégis kénytelen volt a cinkotai katolikus papnak 103 forint (mintegy ötven dollár) stólát fizetni a temetésért, amit nem a katholikus pap végzett! !Ily tűrhetetlen állapotok közt jött a felvilágosult II. József császár Türelmi Rendelete, mely bizonyos fokú engedményeket adott a már agyongyötört evangélikusoknak. Az 1781-ben kibocsátott türelmi rendelet is azonban messze volt még a vallásszabadságtól. Még ez a rendelet sem engedte meg, hogy az evangélikusok templomot építsenek. Építhettek maguknak úgynevezett “Oratóriumot”, Ima- Házat minden torony és harang nélkül és ezt sem volt szabad sem a főutakra, vagy uccákra építeni, “nehogy” — mondja a rendelet — “ezek az épületek megbotránkoztassák a szent hit .követőit”! Továbbá ezekre az épületekre nem volt szabad a keresztnek a jelét helyezni, “nehogy félrevezessék ezáltal az igazhivőket.” A Türelmi Rendeletnek ezen utóbbi intézkedése miatt történt aztán az, hogy Magyarország nagyrészén a kereszt helyett az'evangélikus templomokat csillaggal és a református templomokat a kakas jelével látták el. Törvény előtti egyenlőséget nem nyertek a magyarhoni protestánsok, csak az 1848-as szabadságharc alatt. Ámbár ezt az egyenjogúságot többé nem merték megnyirbálni, még 1919-ben is, amikor a hírhedt “Numerus Clausus” törvény életbe lépett Magyarországon, sok protestáns szülőnek a gyermekét is megakadályozták abban, hogy felsőbb iskolát végezhessen. Ebben a szabad hazában, ahol mindenki szabadon gyakorolhatja vallását meggyőződése szerint, jó ezeket elmondani már csak azért is, hogy elszégyelje magát az a sok-sok hanyag evangélikus és azt a “drágán szerzett egyházat”, melynek megtartásáért az ő ősei mindenüket odaáldozták, több szeretettel és nagyobb buzgósággal szolgálja. Hirek a clevelandi első gyülekezet köréből A háborús segély ügye több irányban is megindult a gyülekezetben. A Lutheránus Világ Akció javára 130 dollárt küldött a gyülekezet a Zsinat pénztárán keresztül. Az egész Amerika területére kiterjedő Magyar Segély Mozgalom javára mintegy 500 dollár összegyűjtését irányozott elő az e célra alakult külön bizottság. A magyarhoni Evangélikus Egyházunk külön segélyezésére is megindult az adakozás a gyülekezetben és eddig mintegy 125 dolálr van az egyház pénztárában készenlétben erre a célra. Cserkész-hirek. A 283-as számú Leány Cserkész csapatunk vezetését Rakityán Ilonka segédparancsnok vette át, amenynyiben Kroneker Imréné, betegségére való tekintettel, kénytelen volt visszavonulni ettől a nemes munkától. A csapatot Kroneker Imréné szervezte és azt a központi parancsnokság által engedélyezett teljes létszámra fejlesztette. A 260-as számú cserkész csapatunk Kish Benjáminnak fia, Benny, valamint Rendesi Tivadar a ‘Star Scout’ fokozatot nyerték el. Gratulálunk a cserkészetben ily szép eredményt mutató ifjainknak A 260-as számú cserkészcsapatunk minden tagja — mintegy 25-en — megkapták az úgynevezett “Eisenhower Medal”-t, amennyiben a városunk papírgyűjtő kampányában kitűnő munkát végeztek. Gyermeknevelési hirek. Egyházunk vasárnapi . iskolája június 17-én, a d. e. 9:30 órai istentiszteleten záró vizsgát tart, mely alkalommal a gyermekek vasárnapi iskolai bizonyítványaikat fogják megkapni. Ezen istentisztelet után a gyermekekről színes mozgófényképeket fogunk venni. Ugyanezen a napon d. u. fél 1 órai kezdettel, a gyermekeket megvendégeli az iskola vezetősége egy családi kiránduláson, melyet a gyülekezet kizárólagos használatára átengedett Kunster-féle kiránduló helyen tartunk meg. Ez a kiránduló hely a gyülekezet tagjainak kizárólagosan rendelkezésére áll az egész nyár folyamán. Vasárnapi iskolánk szép támogatásban részesült az idén a gyülekezet részéről és a tanítói kar jól is gazdálkodott, amennyiben 400 dollár készpénzmaradványnyal zárta az iskola ezt az évet. Erre való tekintettel a vasárnapi. iskola vezetősége elhatározta, hogy a nyári iskola költségeit, melyet a múltban az egyház fedezett, ezentúl a vasárnapi iskola pénztára fogja fedezni. Nyári iskolánk junius 26-án nyitja meg kapuit és július 29-én lesz a záróvizsga. Tanítás lesz minden héten keddtől péntekig, d. e. 9:30-tól 12-ig. Az iskola tanítói kara külön kiképzésben is részesül. Részükre a lelkész tanfolyamot tart. Nyári iskolai tanítóknak lettek kinevezve: Nyári Lajosné, Shuster Pálné, Szabó Jánosné, Buko vies Lajosné, Ifj. Kormányos Istvánná, Molnár Andrásáé és Mázer Jánosné. A tanítást a lelkész és neje fogják irányítani. A gyermekek oktatást fognak kapni a magyar nyelvben, bibliai történetben, kátéban és egyházi énekekben. A Cleveland West Sidei Gyülekezet köréből A gyülekezet 3-ik fia áldozta életét a haza oltárán, amikor Aszalós István hősi haláláról értesítették szomorú szivü szeretteit. Ugyancsak bevonult férfi ifjúságunknak a legifjabb tagja is Schlezinger Anton személyében, aki röktön high schooli graduálása után lépett a Coast Guard kötelékébe. Majdnem 80-an vannak egyházunk gyermekei közül a hadsereg kötelékében. Bizony nagy ára van a mi szabadságunknak. Junius 24-én tartja a gyülekezet szokásos évi piknikjét a Walter’s Grove-ban. A piknik bevétele az uj templomalap javára lesz fordítva. A Lutheránus Világ Akcióra gyülekezetünk népe az idén is felül adományozott a 100%-os kvótán s majdnem minden egyháztagunk behozta erre a célra adományát. Magyarország Segélyezési Akciójába mi is belekapcsolódtunk s a személyes adakozások erre a célra már meg is kezdődtek. Nyári magyar iskolánkat junius 19-én kezdjük s négy hétre tervezzük a tanfolyamot. Ifjúságunk több tagja készül az idén is a Lakesidei Lutheránus Konferenciára, amely julius 16-án kezdődik. A ki^ Lillian odasimul a tanítójához a tanítás végén. — Tanító néni — mondja, — mit tanultunk máma? Édesapám mindig tudni akarja s én nem tudom megmondani.