Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-12-01 / 12. szám
'V IR9'■.•MPU* n*m. 1942 december hó ERŐS VÁR 5. oldal EZ KARÁCSONY. irta Nt. Lefflor Andor. A földek, mint fehér fátyolba öltözött mennyasszony, várják csendes pihegéssel a Vőlegényt. Az erdők széltől simára fésült ág-bgoán mint mennyasszony hajában az é kszer megcsillan gyémánt színében a zúzmara. ‘Ez Karácsony’, mondom. A messze falu turnvából ide báli k, ki a rétre, a szél-szárnyon röpülő harang hangja. Szemem messze néz: Túl a mély barázdával pántlikázott fehér réten; túl a jég-íivegbe burkolt erdőn, túl a hegyen . . . messze, messze. Időben, térben egy más viliágba kémlelek, ahol homokpárnával bélelt sikegyenes földeken ringó három tevék jöttek s csillagtól vezetett há" rom bölcs utasik széniében szomju láng égett meglátni Ama Gyermeket. * * A réten pásztorok voltak. Nek’k szolt az égi kórus. Mennyei zenében meleg hitre fűtött szivekkel kopogtak be az istáló ajtaján, hogy térdet hajtsanak Ama Gyermek előtt. Mit sejtették, ők a szegények, hogy a görbe pásztorbotjuk után, sok mili ők jönnek majd egykor engedelmessen, a kegyelem-patakban fehérre mosott báránvkái az Urnák! * # Jászol-bölcső előtt gugol az Asszony, a Szent Anya. Az áldott anyaság tej'szine önti el arcát. Agya nem érti, de szivének gyors kalapálásában sejteti vele asszony-ösztöne, hogy több ez, mbit ember-születés. Kezei, mint röpködő angyalszárnyak, remegve védik a jászol-bölcsőben nyugvó csodaéletet. Angyalkeze remeg és mégse fél, mert fülébe cseng az angyali szózat : Ne félj Mária.... Az Ur veled van. Áldott vagy te az asszonyok között . . .’ A jászolban pedig, illatos szénán, puha gyolcsba takarva fekszik Ama Gyermek. Uj remények édes hírnöke. Uj életnek drága szer" zője. Isten Szerelmes Egy Fia Ő! * # Milyen különös is az Isten! Az Ő szenzációi — lám — ilyenek: csak egy Gyermek, csak egy Anya, egy nehány pásztor és lefordul a Világ a sarkából. S a pásztorbot után milliók indulnak el a szeretet hősi világforradalmára. # * Időben, térben messze onnan, mégis úgy érzem a fehér földek téli csendjében, hogy közel vagyok Hozzá, aki a Vőlegény, a Krisztus, Fejedelme a Békességnek. S amint megyek a fekete barázdákkal pántlikázott fehér rétek felett a falu temploma felé, én is csak azt mondom, amit egykor tanítványai: ‘Uram, hová mehetnénk ? Örök életnek beszéde van tenálad!’ * # Mert — ugye — hová is mehetnénk! Min" den ember-csinálta országutunk, akármilv vasbetonból készült is az, mégis csak zsákuccáorkánja üvölt s a gyűlölet sárkánya vértől csöpögő szájjal habzsolja ifjú életek megtört drága virágait. Sok ember fundálta utakon annyi felé jártunk s mégis a békesség és szeretet isteni Eldorádójára szerencsétlen ember-fajtánk most se talált rá. Eltakarják azt előliünk kollektiv és egyéni bűneink, aljas és felfuvalkozott álmaink giz-gaza. Pedig közel van Betlehem. Közel a jászol és a Gyermek. Közel a békesség és a szeretett. Nem messzebb mint a templom, ahová elindulhatna MINDEN EMBER, a pásztorok görbe botja után, nyílegyenest Ama Gyermekhez. # * így indulok el én a téli viharban a szélszárnyán repülő haranghang után. ‘Ez Karácsony’, — mondom — ‘mert hisz’ a harang is azt mondja: Békesség, Szeretet, Békesség, Szeretet .... Békesség . . . Szeretet . . . .’ * i T T
