Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1942-12-01 / 12. szám

0. oldal ERŐS VAR «Ma maid a bzke Ualan^iai idolnak... Minden ember lelkében él egy “elveszett paradicsomnak” az emléke. Szivünk vágyai és az álmok visszavezetnek azokhoz a szép esték­hez, amikor karácsony ünnepe egészen betöl­tötte szellemével otthonunkat és életünket egy­forma bőséggel. Életünk azonban elsodródott tőle, mintha az élet őszi vihara űzte volna el rólunk a nyári napok minden melegét, virá­gaink illatát s a kéklő ég szépségét. Sokszor könnyezni szeretnék s panaszos ajakkal egyre csak azt hajtjuk: oh szép idők emléke, hová lettél? Szeretjük vádoltan odaállítani az életet vagy Amerikát s azt mondani: “az uj körül­mények teszik lehetetlenné, hogy nekünk valódi karácsonyunk legyen.” Ha azonban szivünkre tennénk a kezünket, akkor nem mer­nénk ezt többé kimondani, mert csak egy rövid meggondolás kell s rájövünk, hogy ez nem más mint önámitás vagy kibúvó csalás, amivel mu­lasztásaink bűnét óhajtjuk fedezni. Ha valaki nem látna be egy könnyen, annak ajánlom a következő próbát: iilljön be egy szobába egye­dül, tegyen le két széket üresen maga elé s képzelje oda gyermekét az egyikre a másikon pedig üljön látatlanul az, Aki majd ítélni fog élőkön és holtakon egyaránt. íme én bevezetem a beszélgetést, én ülök helyetted édesapa vagy édesanya. “Kisfiam: neked még sohase volt igazán karácsonyod, mert te nem tudod, hogy ez a nap Jézusnak, a te Megváltódnak a szü­letésnapja. Látod én szegény munkás ember voltam mindig Amerikában s nem volt pénzem a vasárnapi iskolába, mert drága a gazolin és nem voltam tagja egyetlen egyháznak sem.” S most megszólal a fiad: Tudom, édesapám, hogy szeretsz és sokszor vettél nekem ajándékot s én nem is kívántam tőled többet sőt mindig sajnáltalak, hiszen te elliagyad őseid földjét, mert gazdag akartál lenni és én olyan sokszor gondolok rád szánakozással, mert tudom, hogy te boldogtalan vagy sokszor nyugtalan és elé­gedetlen. Talán az ősi föld jobb volt hozzád?” Az édes apa: “szegény vagyok fiam.” Pilla' natnyi csend s megszólal az, Aki ítél elevenek és holtág felett: “Földműves István én ismer­tem apádat, atyádnak atyját s azok őseit . . . . magyar földön hordták az igát ... az apád há­zában sohase volt .százforintos bankó ... a ré­giek is kevés búzát arattak ... és mégis volt templomuk, tartotak fel iskolát, sáros utón is eljártak a templomba s neked szegény fiú vol­tál bár, mégis volt karácsonyod . . . szivedben ilyenkor öröm, béke és boldogság költözött, mert Én ott éltem köztetek s családod szegény otthonában karácsonykor meghallották a béke harangot.” Reszketve szólal meg az apa: “Uram, Amerikában én nagyon szegény va­gyok”. “Földműves István! — tudod, hogy hány véka búza 60 dollár, amit havonta a leg­szegényebb is kaphatott? Tudod igazolni, hogy miért volt olcsóbb a gazolin vasárnap délután, amikor már becsukták a templomokat ? Földmi' ves István, Nélkülem a te kisfiad halott s ka­rácsonykor nem rongyokat, s cécót kér életért esdeklő fiad!?” . . . K:nt szólnak a harangok, minden vasár­nap s erősebben majd karácsonykor. Ameriká­ba vádorolt édesapák és édesanyák hallani fog­juk. Emlékeink visszaszállnak arra az időre, amikor azok még nekünk is karácsonyt hirdet­tek kibékülésről, szeretetről, az Istenről és ar­ról, hogy volt idő, amikor az én otthonom sze­gény tanya volt még de benne boldog emberek laktak. Talán kicsordul szemedből egy két könnycsep s megérzed, hogy ma te vagy az édesapa vagy édesanya s a te fütött otthonod­ban, a te havi száz dollárod mellett a kisfiád­nak mégsincs igazi karácsonya, mert nincs ott­honodnak Krisztusa. Brachna Gábor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom