Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)

1934-04-01 / 7. szám

1934. Husvét. 13-ik oldal. EROS VAR AZ ÉLET DIADALA A HALÁL FELETT. Irta: Brachna Gábor, New York-i lelkész. (Márk evangélioma 16. rész 1-7. v.) Mikor pedig elmúlt a szombat,, Mária Magdaléna és Mária a Jakab anyja és Salomé, drága keneteket vásáriá­nak, hogy élményén, megkenjek őt. — 2. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz ménének napfelköltekor. -- 3. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeriti el ne­künk a követ a sírbolt szájáról? — 4. És odáf,ekintvé(B, lát­ták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.'— 5. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb fe­löl, fehér ruhába öltözve; és megfelemiének. — 6. Az pedig mondá nékik: Ne félejtek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszittetett; föltámadott, n'nesen itt; íme a hely, a hová öt helyeznék. — 7. De menjetek el, mondjátok meg az ő ta­nítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileábn; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek. Van-e egy is közöttünk, akinek élete egén so­hasem tornyosultak reménytelen feketére a felle­gek? Valahogy emberi sorsunk felett mindig ott lebeg egy vészes viharnak a lehetősége, mely leg­szebb álmainkat, kezünk gyümölcsét sőt sokszor lelkünk szent reményeit máról-holnapra zúzhat­ja darabokra. Vagy kinek szemében volna ismeretlen a nagy-kaszás, a halál, amelyik hol magunkra, hol szeretteinkre teszi kezét, hogy vájjon vihet-e már vándor utunkról egy még ismeretlenebb felé? Oh hányszor remeg meg a lelkünk, amikor úgy érezzük, hogy egy nagy hatalom kezéből kiejtet­­ten, gondviselés nélkül szárnyal bizonytalanságo­kon át az életünk egy uj bizonytalanságnak, a ha­lálnak a ködébe? Sokszor úgy látszik, mintha a milliónyi ember könnyére nem akarna le tekinteni az Isten. Néha, mintha akarattal engedné veszni életünk, igazsá­gunk és reményünk? Nagypéntek keresztjénél még értelmetleneb­­bül áll meg az emberi elme. Addig még csak volt remény, mert ha az ember-fián oly sokszor győze­delmeskedik is a gonoszság, az Isten Fiánál meg volt az a remény, hogy sikerül harca, amellyel az embert akarta felszabadítani. És ime, most gyáva Pilátus kezén elveszett megint az igazság. Látni kellett a tanítványoknak, hogy a legszentebb iste­ni ügy felett is győzedelmeskedett a legborzalma­sabb bűn. Romlottság, gonoszság diadal mámor­ban és a kereszten az Isten Fia. Van-e szív, mely remélni tudna ilyen helyzetben? Szegény tanítványok. Három évig nőtt remé­nyük napról-napra, amint Jézus isteni lényében mind tölbb és több szépség tárult fel előttük s az isteni titoknak mind nagyobb magaslataira jutot­tak. S ez most egy csapásra mind elveszett. Óh hogyan látták most azt a Mennyei Atyát, akiről a Megfeszített annyi jót mondott; Aki gondját vise­li gyermekeinek . . . s akinek országáért küzdött éppen az, akinek a kereszten kellett elvéreznie. Óh bizony elhiszem, hogy nehéz volt az Isten útját megérteni; Aki Egyszülött Fiát emberekért adta?! De megtört a gyász harmad napon, amikor a néma fájdalomban először csendül fel a hir fensé­gesen: Él az Úr, föltámadott. Él a halál után: ez győzelem a legnagyobb hatalom a halál felett. II. Ha Karácsony egy nagy fény, mely az em­beriség számára gyulladt ki, úgy Nagypéntek egy rettenetes vihar, mely kioltotta ezt a fényt és a bűnnek sötétségét árasztotta a világra. Viszont Husvétkor Isten a letűnt fény helyébe magát az örök napot állította, melynek nincs hanyatlása, hanem örök világosság a hivő emberiség egén,mely mindig tiszta fényt ad ; életet kelt mutat és örök életre vezérel. Ez az örök fény a Feltámadott Krisztus, kinek feífámadási ünnepe a husvét . . . A Szentirás bizonysága szerint a sirt, mely­hez azok a női kegyeletes lelkek siettek, hogy Jé­zus testét drága kénetekkel megkenjék: — nyitva találták. Már az utón aggódtak a nagy kő miatt, amely a sir száját fedte és ime, amikor oda érnek, látták, hogy a kő el van hengeritve. Az első meg­lepetésük után pedig egy fehér ruhás ifjú szólal meg: Ne féljétek. A Názáreti Jézus feltámadott. K. T. Amint látjátok nem emberi kéz vette le ezt a nehéz terhet, hanem Isten szavára nyílt meg, aki ezzel nyitotta meg azt az utat, melyet az embe­riség addig nem ismert: a feltámadásnak az útját. Ezért olyan diadalmas annak az angyalnak a hang­ja: Nincs itt Feltámadott! Az írás nem beszél sokat a külső körülmé­nyekről de nem is fontos ez. Emberi szemnek egy­formán csoda az, ha Isten egy régi testnek adja vissza életét vagy egy megdicsőült formát ad a lé­lek sátorául. Aki a semmiségből támaszt életet vagy az elvetett buzaszem rothadásából hoz sokszor annyit, annak az Istennek meg van a ha­talma itt is uj csodák megmutatására. Isten világának csodás misztériumában lel­künk talán sokszor Tamás gyerekes utján kéri a

Next

/
Oldalképek
Tartalom