Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
21 „Mélyen tisztelt collegiumi Igazgató úr! Szeretett Tanáraink! Hazafias ünneplő Közönség! Hálásan köszönöm hadba induló társaim nevében a collegiumi közös Tanárikarnak, hogy bennünket e feledhetetlen ünnep kíséretében bocsát ki e szent falak közül a harczok mezejére. Soha nem feledjük a collegiumi Igazgató úr lelkesítő, gyújtó, de egyúttal megnyugtató atyai szavait. Szívünkbe zárva, magunkkal viszszük erősségül, biztatásul minden gondolatát, mely szívéből fakadva örök égő lánggal töltötte be mindnyájunknak feldobogó szívét! Mi is érezzük, hogy történelmi események vihara tombol körülöttünk. Nemzetünk vívja élet-halállíarczát. A legendás küzdelmek hevében a magyarok Istenéhez száll hő imánk, hogy mentse meg a Kárpátok honát! Most, amidőn felharsan újra a nemzeti dal hívó szózata: „ Talpra magyar! hí a haza, Itt az idő most, vagy soha ..." mindnyájunk szívében visszhangra kél a dal s a márcziusi ifjak szelleme támad fel bennünk; szabadságuk jelszava buzdít; az őforró honszerelmük gyújt olthatatlan lángot a mi szívünkben is! Küzdelmes jövőnk küszöbén áhítatos lélekkel gyülekeztünk egybe, hogy elbúcsúzzunk ez ősi Collegiumtól, hogy hálás köszönetét mondjunk hű nevelőinknek, jó tanárainknak, szellemi édesatyáinknak fáradhatatlan munkásságukért, melylyel bennünket az igazhitben, néptanítói hivatásunk ösmereteiben s hazaszeretetben neveltek s lelkünket az igaz honfierényekben tették gazdaggá. ígérjük és fogadjuk, hogy szent munkájuk nem lesz hiábavaló, mert odakünn a tettek mezején méltóknak fogjuk bizonyítni magunkat e Collegium dicső múltjához, a midőn a haza hívó szózatára örömmel áldozzuk föl vérünket, életünket, ha kell, a haza szent oltárán! A búcsú végső perczeiben felmagasztosuló szívvel teszek szent fogadást e lélekemelő ünnep hazafias közönségének színe előtt, hogy a mi csapatunk zászlóját foszlányokká tépheti a golyók .zápora, de a mi zászlónk, mi közülünk, a Collegium honvédéi közül, gyáva katonát nem fog látni soha / Éljen a Király! Éljen a Haza!“ A meghatottság könnye csillogott a közönség szemében az ifjú honvéd lelkes beszéde után, mikor befejezésül a Hymnust az ifjúsággal együtt énekelte. Láttuk és éreztük magunk is, de a helyi és országos napisajtó közléseiből is megállapíthattuk, hogy intézetünk e történeti jelentőségű ünnepe kitörölhetetlen mély nyomokat hagyott a szívekben. A közönség úgy, mint a Collegium tanári-kara és ifjúsága tüntető lelkesedéssel fogadta Tahy József alispánnak és Faragó József polgármesternek az ünnepélyen való megjelenését, a kik bátorító példájukkal és
