Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
22 emberfölötti munkájukkal gondviselésszerűen működnek itten, a veszélyeztetett hadi színtéren! „ Büszke örömmel jegyzem föl, buzdító például a jövő nemzedéknek, hogy ez ünnep kezdeményezésének érdeme tanítóképezdei ifjúságunké, a kik arra kérték vallástanárukat, hogy nekik „búcsúzóul az Úr vacsoráját szolgáltassa ki“. E kérelem hatása alatt rendezte azután a coll. közös tanári-kar a búcsúüunepéiyt, a mely feledhetetlen ünnepélynek azután a templomban Lehoc/.ky Egyed tanítóképezdei vallástanár úrvacsorái beszéde és Frenyó Lajos főgymn. vallástanár imádsága adott magasabb, az imént fellobogó hazafias lelkesedést, áhítattá fokozó vallásos avatást. A hadba- vonuló ifjúsággal együtt az Úr asztalához járult a coll. igazgató is. Győzelmes fegyvereink diadal-híreinek lelkesítő hatása alatt tartottuk meg május hó 12-ikén deprecatiói ünnepünket. A coll. ifjúság szónoka Hajdú Gyula IV. éves theol. akad. hallgató volt, a kinek a rendkívüli viszonyokat érintő, szívhez szóló szavaira a collegiumi igazgató felelt, kinek beszédét az értesítő 8 — 13. lapjain közöltük. A történeti hűségnek megfelelően ki kell emelnem, hogy a Collegium egész tanári-kara, a hadbavonulás kezdetétől fogva, a mai napig önzetlen áldozatkészséggel vett részt a helyi társadalomnak a háborúval összefüggő mozgalmaiban. Hadbavonuló katonáinknak virágokat, jelvényeket, ajándékokat osztott. A helybeli „ Vöröskereszt Egylet“ áldásos működését ruhaneműek és felszerelési tárgyak ajándékozásával, pénzbeli adományokkal, személyes munkássággal támogatta. Gömöry János coll. főgymn. igazgató, mint az egyesület titkára, Vöröss Sándor coll. főgymn. tanár, mint a „Cserkész-csapat" szervezője, egész társadalmunk elismerését érdemelte ki. Később kivette részét a tanári-kar a sebesült katonáink ápolása és közélelmezésének javítása érdekében megindult társadalmi mozgalomból is. Hathatósan működött közre az »Eperjesi hadbavonultak családtagjait segélyező bizottság“-ban is. A bizottságban Draskóczy Lajos coll. igazgató az ügyvezetői elnöki tisztet látta és látja el. Pénzbeli adományokkal járult a segélyezés czéljából, a polgármester által megindított gyűjtés összegéhez s mint a bizottság tagjai, a coll. tanárok is készséggel keresték föl és gyámolították az itthon maradt szegény, kesergő családtagokat. Az orosz betörés által sújtott sárosi lakosok fölsegélyezése czéljából, május hó 31-ikén megalakult „vármegyei végrehajtó bizottság« tagjaiul, Szinyei Merse István főispán fölhívására, a coll. közös tanári értekezlet Mayer Endre theol. akad. dékánt, dr. Obetkó Dezső jogakad. prodékánt; Gömöry János főgymn. igazgatót, Herényi Vilmos főgymn. tanárt, Gerhard Béla tképezdei igazgatót és Draskóczy Lajos coll. igazgatót jelölte ki, a kik megbízatásuknak hazafias lelkesedéssel igyekeznek eleget is tenni!... A theol. akadémia seminariumi termében dr. Deák János theol. akad. tanár kezdeményezésére „Katona Otthon'1 létesült, melynek áldásait a hadbavonultak százai, ezrei élvezték, a mennyiben a látogatók száma az ezret meghaladta.