Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913

72 is meggyőződtünk arról, hogy mily nevelő hatása van egy jól szervezett és helyesen vezetett Otthonnak az akadémiai ifjúságra, a melylyel meg kell értetnünk azt, hogy hazai evang. egyházunk mai nehéz, válságos és küz­delmes helyzetében csak szilárd jellemű, erős akaratú s nagytudású theologusok, mint leendő lelkészek vehetik fel a versenyt más vallásfelekezetek papjaival. Szívesen honorálom, hogy a felügyelő-tanár munkájának sikeres és ered­ményes elvégzésében tevékeny része volt az Otthon szoba-, illetve háló­felügyelőinek (Kiss István, Markusovszky Endre, s később Zólyomi Pál, Hajdú Gyula és Máczay Lajos). Még mindig messze vagyunk azonban egy Otthon erkölcsi életidealjá- nak megvalósulásától, de azt hiszem, hogy ebben az évben is egy lépéssel közelebb jutottunk hozzá. A munka szeretete nem elég élénk és erős a mi ifjúságunkban. Ezt a gondolatot fejtegette egy alkalommal főtisztelendő püspök urunk is a felügyelő-tanár üdvözlő-beszédére egy reggeli könyörgés után, és közelebbről hű kötelességteljesítésre, evangélikus egyházias gondol­kodásra s a belmisszió komolyabb tanulmányozására hívta fel a theolo- gusokat. Itt örömmel jelezzük, hogy a főtisztelendő püspök Öméltóságához ez évben is háromszor volt szerencsénk, s mindannyiszor az egyházkerület által hozzá és állásához méltóan, egyházkerületi költségen berendezett vendégszobának volt szívesen látott vendége. Örömünnep volt reánk nézve, a hányszor csak az Otthonban megjelent, sőt egy alkalommal egyház- kerületünk veterán felügyelőjét: Szentiványi Árpádot s a tiszavidéki espe- resség agilis elnökségét: dr. Meskó László felügyelőt és Materny Lajos esperest is elhozta magával. Nincs is az Otthonnak melegebb barátja s lelkesebb támogatója Oeduly Henrik püspöknél. Mint föntebb említettük, a naponkénti munkát reggeli könyörgéssel kezdtük, mely alkalommal a könyörgést a theol. bennlakók komoly vallásos érzéssel s ünnepi hangon felváltva végezték. Az éneket harmonium-kisérettel az egész éven át nagy buzgósággal s hozzáértéssel Fábry Ernő IV., s az ő akadályoztatása esetén Weisz József, Engler András és Máczay Lajos theologusok végezték. Ezek a reggeli könyörgések komoly, ünnepélyes lefolyásukat és vallásos ihletüket illetőleg az egész éven át olyan magas színvonalon állottak, hogy a felügyelő-tanárnak és a theol. s jogász lakóknak szinte lelkiszükségletüket képezték, sőt a több ízben jelen volt püspök úrnak is az elismerését vívták ki. Az azoktól való indokolatlan elmaradás alig fordult elő s a kinél ismétlődött, a felügyelő-tanár fellépését vonta maga után. Különös figyelemmel voltunk már az elsőéveseknél is a komoly, épületes, értelmes s benső, lélekszerinti előadásra, s egyesek, pl. Máczay Lajos, Farkas Győző, Hajdú Gyula, Zólyomi Pál, sőt az elsőévesek között Kopcsó János kiváló imádkozóknak bizonyultak. A lakók szórakozására e tanévben is a billiárddal és sakktáblával föl­szerelt, úgynevezett szórakozó-szoba szolgált, a melynek felügyeletében és ügyeinek pontos vezetésében Zólyomi Pál mint elnök és Galgon Jaske Ádám mint pénztáros teljesített hű szolgálatot. Ezzel is igyekeztünk az ifjúságot elvonni a füstös és költséges kávéházak látogatásától. A játékokból

Next

/
Oldalképek
Tartalom