Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911
19 E szellem, a valódi szeretet szelleme találjon otthont a magyar kultúra ez új díszes hajlékában is, hogy ily módon az innen kikerülő, egymást felváltó nemzedékek legyenek a magyar haza és az emberi civilizáczió lelkes munkásaivá. Adja Isten, hogy így legyen!" Az ünnepi beszéd után Vöröss Sándor főgymnasiumi tanár nagy hatással szavalta el Schöpflin Géza főgymnasiumi tanárnak alkalmi költeményét, a melyet itt közlünk: Avató-ének. Avatni jöttünk! . . . Diadalmi ének! . . . S öröm zajában szívem elszorul. Egy láthatatlan kéz most pengeté meg, És búgva zsong és fájva zsong a húr. Valami emlék régi múlt ködéből ? Jövőbe néző titkos sejtelem? A félelem, hogy egyszer elsötétül A napsugárban ragyogó jelen? Borongva látom: messze, messze, távol, Hol a hegy orma szürke ködbe vész, Az égnek alján, mint valami tábor, Egy kósza felleghad csatára kész. Ide czikkáz villáma fegyverének, Idáig hallszik romboló moraj; — Itt száll az égbe diadalmi ének, Amott sivít a gőgös gúnykaczaj. Borongva nézem: eljut-é tirátok, Virágos rét és illatos mező, Két sarkából kidöntve a világot, A fergeteg, a dúlva érkező? Vagy a mit méhe hord régtől vajúdva, Nem új világ, — idétlen magzat az? És fölragyog a napnak fénye újra, S ezer virágban fürdik a tavasz? Távol hegy orma; rajta már a felleg, Közelgenek hasadt foszlányai. S amonnan túlról új csatára kelnek A régi vakság régi árnyai. Dúló hadát az új s a régi ellen Jaj, kétfelől zúdítja, ontja ránk! Van-é erő a csüggedő kebelben? Oltárainkon ég-e még a láng? 3*
