Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911
Van-é erő! . . . Hiszen avatni jöttünk! Az ajkakon zeng győzedelmi dal. Évszázados harcz, küzdelem mögöttünk, Ifjú a szív, aczélos még a kar. Ki múltra épít, ősök szellemében, Jövőt és munkál híven, szorgosan: Megáll viharban, fergeteg tüzében, Megáll keményen, diadalmasan. Avatni jöttünk — bizakodó kedvvel! . . . Ám gyűljetek, ti kósza fellegek! Csillog kezünkben még a régi fegyver, Lángol szivünkben még a szeretet. Csábos kisértet s kétkedések árnya Hadd imbolyogjanak köröskörűi: Az új oltáron ég a régi fáklya, Vak éjszakán ragyogva fény derűi. — Új várba szálltunk — elhagyók a régit. Pompázó csarnokok köszöntenek. Valami mégis vissza-visszatérít, A búcsú fáj, csüggeszti lelkemet. Előttem — nesztelen lebbentve szárnyok' Suhannak el csodás évszázadok, Megűzve egymást, mint a lázas álmok, Fényes idők és véres korszakok. Te régi oltár, égve tiszta fénynyel, — Tüzet tőled vett annyi nemzedék! A jóra, szépre, mint a csillag éjjel, Hű népedet te híven vezetéd. Ti vén falak, sok száz vihart megállók, Csodás regét regéltetek nekünk! Nagy mesterek, ti messzire világlók, Oh jöjjetek, maradjatok velünk! Ti új falak! — hivalgó jövevények És minden éketek csak czifraság, Ha szent eszmékkel meg nem ihletétek Az új időknek kétkedő fiát; — Ha a miért az ős szállt száz halálba, Ledöntné törpe kornak gyermeke; — Ha itten új hazára nem találna A vértanúk s Thököly szelleme!
