Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911
17 Ám e szellem inkarnáczióját az eperjesi Collegium megalapításában látom. Mi, egy sivár, a körülményekkel folyton megalkuvó kor gyermekei, megdöbbenő csodálkozással látjuk azt a lángoló lelkesedést és kiapadhatatlan áldozatkészséget, a melylyel Felsőmagyarország rendei, a szab. kir. városok, a bányavárosok úgyszólván máról-holnapra megteremtették e főiskolát. E főiskola új épületének felsőmagyarországi renaissance-stílusa külsőképen is jelzi a szellemet, a mely e falak között otthont talált. A felvilágosodás és lelkiismereti szabadság hatalmas fellegvárává lesz már bölcsejében ez iskola. Nemzeti jellegére nézve pedig mi sem jellemzőbb, mint az, hogy már első tanrendjében ott szerepel a magyar nyelvnek kötelező tanítása. Oly kivánalom ez, a melyhez hasonlót egykorú iskoláink történetében alig találunk. Az új iskola eleinte békés időknek örvend és ennek folytán hatalmas fejlődésnek indul. Alapítói, az akkor még hatalmas és jogait féltékenyen őrző nemesség és a virágzó szab. kir. városok, már- már egyetemmé való fejlesztésére gondolnak, a mikor bekövetkezik a rettenetes katasztrófa. A Collegiumot elfoglalta a minden jogot lábbal tipró hatalom. Ugyancsak ebben az időben megkezdődik a nemzet élet-halál- harcza. A protestáns papokat, tanítókat gályákra küldik, a magyar alkotmányt megsemmisítik, és I. Lipót királyunk a német lovagrend nagymesterét nevezi ki Magyarországnak kormányzójává. A kétségbeesés martalékáúl odadobott országot Thököly Imre menti meg a végpusztulástól. Thököly Imre, a Collegium egykori tanítványa, mint a villám jelen meg kuruczaival a Felvidéken s az elnyomást nehezen tűrő evangélikus nemesség kitörő lelkesedéssel csatlakozik a kuruczokhoz, a sz. kir. városok pedig tárt kapuval fogadják. A hálás tanítvány nem felejtkezik meg a Collegiumról sem. A felsőmagyarországi evangélikus rendeknek iskolájukat visszaadja s az iskola fentartására 600-holdas tállyai szőllejét és Rimaszombat városa jövedelmének felét ajánlja fel. A Collegium ez újabb virágzási korszaka sem tart sokáig: Thököly Imre és vele a magyar szabadság csillaga aláhanyatlik. A hatalom megtorló kezét Thököly leghívebb városa és a Collegium érzi legjobban. Caraffa vérpadján ott vérzik a felvidéki nemesség szine-java, virága. Elveszett a Collegium: a tanárok és a tanulóifjúság ismét kezükbe veszik a vándorbotot. Lipót centralizáló politikája, ha Thököly felléptével eredménytelennek is bizonyult egyelőre, a töröknek hazánkból való kiveretése után újult erővel, sokszor az alkotmány formáinak betartásával tör czélja felé. E politikának magyar vezérférfia, kollegrádi Kollonics Lipót, egy idegenekből álló bizottság élén javaslatot dolgozott ki, a melynek czélja nem lett volna más, mint hogy — saját szavait idézve — „a királyság, vagy legalább nagy része germanizáltassék, a forradalmakhoz és zavargásokhoz szokott magyar vér a német által mér- sékeltessék". Nem csoda, ha e példátlan elnyomás, a tűrhetetlen közállapotok az elégületlenséget ismét lángralobbantották. II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza diadalt ül itt a Felvidéken is, a hol elsősorban az evang. nemesség csatlakozik a diadalmasan előrenyomuló fejedelemhez. A Colle- giumra ismét szebb napok derülnek. II. Rákóczi Ferencz a protestánsok Coll. Ért. 1911—12.
