Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911
3 kathedra foglalja el; a ki benyit egy ilyen helyiségbe, az ajtóban már a padokba ütközik. Ilyen az állapot — a Vlll-ik osztályt kivéve, a hová viszont kathedrát nem bírunk helyezni — minden teremben; sőt egyik-másikban a hely olyannyira fel van használva, hogy nemcsak széliében, de az oldalfal mentében, hosszában is vannak padok a tantermekben elhelyezve. A tanuló e padokban a táblának és kathedrának hátat fordít, és csak fejcsavarással és természetellenes testtartással kisérheti figyelemmel s jegyezheti fel a tanárnak a táblára írt jegyzeteit. A természettől eleven és testmozgásra utalt gyermekek emellett jóformán helyükről nem mozdulhatnak. A rajzterem épp a túlzsúfoltság miatt már használhatatlan, és a rajztanár — mivel a tanuló a rajzteremben rajzszereit el nem helyezheti stb. — az iskolai rajzok kifestését is otthon készítteti, a mi a tanulás megterheltetésével jár. Kísérleti terem nincsen; hogy mit jelent ez, minden paedagogus ember tudja. A tanár a kísérleteket így a tanteremben vagy a fizikai szertárban végezteti. Az előbbi esetben a kísérlet alkalmával kifejlődött gázok és párák a különben sem nagy tanterem levegőjét egészségtelenné teszik; a fizikai teremben pedig — a hol százakat érő műszerek vannak — a tanulók, mivel éppen nagy számuk miatt nem ellenőrizhetők kellőképen, károkat okozhatnak. Igazgatói iroda nincs, mert a rendelkezésre álló 2 méter hosszú és l*/a méter széles, kis szoba e czélra be nem rendezhető; így tehát az igazgató összes hivatalos teendőit a tanári szobában végzi; már pedig e helyiségre okvetlenül szükség van. A szülő magánjellegű, gyermekeit érdeklő dolgait a tanári szobában, a hol esetleg 14—16 ember van jelen, el nem mondhatja; viszont a tanulók kihallgatása, fegyelmi ügyekben megrovása sokkal eredményesebb négyszem között, mint a nyilvánosság előtt, a mely gyakran csak megszégyentilést, daczot, de igazi megbánást ritkán kelt a fejlődő gyermek lelkében. Az igazgató e mellett nyugalmat és megfontolást igénylő munkákat végez, melyre a jövő-menő tanároktól nyüzsgő tanári terem nem alkalmas. A mostani elhelyezés hibájához számítom még, hogy filológiai szertárhelyiségünk nincsen, hogy nagyértékű térképgyűjteményünket nem tudjuk a helyszűke miatt kellőképen elhelyezni, hogy ifjúsági segélykönyvtárunk, sőt még a Magyar Társaság becses könyvtára is szétszórtan, folyosókon, termekben van elhelyezve. A körülmények alakultak tehát oly módon, hogy a tanári-kar mintegy lelkiismeretbeli kötelességének ismerte a főgymnasiumnak egy új épületbe való helyezése érdekében mozgalmat indítani. Nem is annyira az állam követelései, mint inkább a társadalom kritikája bírta e lépésre az intézet jövőjét szívén viselő tanári testületet. Mondanunk sem kell, hogy főgymnasiumunknak helyzete a múlt század közepe, vagy tovább menvén, a kiegyezés ideje óta gyökeresen megváltozott. A «Felsőmagyarországi rendektől és polgároktól" alapított főiskola 1848. előtt, sőt még jóval azután is tanulóinak nagy részét a protestáns társadalomtól nyerte. Az ország minden részéből tódult ide a protestáns ifjúság; ma ez sok tekintetben megváltozott. Hogy ez így van, elegendő a következő statisztikai kimutatásra hivatkoznunk: j*
