Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
6 Október elején gyász borult a Collegiumra ; váratlanul ért bennünket a megdöbbentő hír, hogy Dr. Raffay Ferencz meghalt. Okt. 1-jén kiragadta körünkből a kérlelhetetlen halál dr. Raffay Ferencz jogakadémiai tanárt és collegiumi igazgatót, a ki itteni működésének rövid ideje alatt mély tudásával, fáradhatatlan munkálkodásával, nyílt, egyenes, barátságos érintkezési modorával nemcsak hallgatóinak szeretetét és tanártársainak ragaszkodását nyerte meg, hanem a városnak, a megyének, az egyháznak ügyeit intéző körökben is, a közjó iránti meleg érdeklődésével, bölcs tanácsaival, fölvilágosodott nézeteivel nagy tekintélyt szerzett, mint jog- tudományi író pedig az egész országban, sőt annak határain túl is jó hírnevet vívott ki magának.' Férfikorának delén elhallgatott ékes szava, kiesett kezéből a toll. A Collegium bejárata előtt felállított ravatalra helyezett koporsót fájdalommal telt szívvel állotta körül a gyászoló család az elhunytnak ősz apjával együtt, a collegiumi ifjúság, a tanári kar, a collegiumi elöljáróság, közte Zelenka Pál püspök úr is, az ev. egyháznak, a városnak és a megyének előkelősége és nagyszámú közönség. — Korbély Géza helybeli lelkész úrnak megható beszéde után dr. Mikler Károly jogakadémiai dékán a következő beszédet mondotta: „Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Megilletődötten, mélyen megrendülve lépek e ravatalhoz. Barátomnak, bajtársamnak, főiskolánk díszének, jogakadémiánk egyik leghívebb munkásának: dr. Raffay Ferencznek kihűlt porhüvelye nyugszik benne. A délibábos rónán nőtt büszke tölgy kettétörötten porba omlott új, bérezés hazájában, még mielőtt gyökerét mélyen bocsátotta volna a vértanúk vérével annyiszor öntözött s százados kultúra által megszentelt Eperjesünknek klasszikus talajába. Hat évet, a munkás férfikornak legszebb szakát élte át e főiskola falai között. Rövid néhány év csupán, de mi, kartársai — második családja — mi tudjuk legjobban, hogy ehhez a hat évhez mennyi sok nemes eszmének fogantatása, magasratörő vágyaknak, önfeláldozó munkának, kitartó szorgalomnak, olykor fájó csalódásnak, majd biztató reménynek s édes örömöknek gazdag és változatos koszorúja fűződik. Bocsássatok meg tehát, kegyetlenül szíven talált hitves, porig sújtott szülők, bánatos rokonok, hogy koporsótok drága lakóját mi is megállítjuk utolsó útjában Collegiumunknál, a hova olyan boldogan, a kötelességteljesítésnek lelki gyönyörhöz hasonlító édes érzetével nap-nap mellett járt. Alig pár hete, hogy a Collegium rektori székét kartársainak osztatlan bizalmából immár másodízben elfoglalván, tanévet megnyitó beszédében ajkáról a fényes szellem megnyilatkozását hallottuk. Lelkünk jobbik fele szólalt meg
