Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
7 minden szavából. Ti kedves ifjak, a kiknek nevelése, agyatok kiművelése életczélja volt neki, véssétek szivetekbe s vigyétek el talizmánul az egész életre azokat az utoljára tőle hallott fennkölt intelmeket! Veletek együtt siratjuk benne az elvesztett tanárt, a ki egyrészt megmutatta, hogy a szeretet az a meleg napfény, a mely az ifjúság fogékony szivében az ambitio, a munkakedv, a kitartás virágait kifejleszti; másrészt hibáitokat nem leplezte, a méltányos szigorúság embere volt hozzátok, hiszen ő csak önmagához volt teljesen szigorú. Ez az utóbbi jellemvonása a nyitja annak, hogy a gondos czeglédi szülőknek bár anyagiakban nagyon szerény sarja, első volt a szarvasi ev. iskola növendékei között, majd a budapesti tudományegyetemen. Mint bíró, ügyvéd, tanár, folyton tanulva tanított s a hazai és külföldi tudományos irodalom gazdag tárházának alapos ismeretével felvértezve, mélyreható éleslátással megírt szakmunkákkal szinte évről-évre lepte meg a tudományos köröket. Nem években, hanem eredményekben nagy múlt volt mögötte. Rajongóan szerető család, őszinte, elismerő kartársak környezetének melege vette körül. Egyházi és iskolai főhatóságának kitüntető nagyrabecsülése a legboldogabb emberek egyikévé tette s most mindennek, valamint a még fényesebbnek Ígérkező jövőnek vége van. A hű férjnek, a boldog atyának gyöngéden ölelő karja dermedten lehanyatlott. A kathedrán oly tiszta értelemmel, a közügyek tanácskozási termében megalkuvást nem tűrő határozottsággal szóló ajka néma lett, avatott kezéből kiesett a toll . .. Ősz van 1 Megsárgultak a falevelek. A múlandóság zord szele söpri tovább a hervadt virágot, az elszáradt lombot, mintha csak azt suttogná füleinkbe: Halandó ember! Ars longa, vita brevis est. Memento mori! Kétségbeejtő valóság, hogy éltünk fájának őszi hervadással lehulló virágaiba többé új életet nem lehel a tavasz . .. Sötét, sivár, elszomorító kép ez! . . . De nem! Nem találhatunk ebben megnyugvást 1 A Párkák szeszélye nem vághatja végképen ketté egy ilyen élet fonalát. A görög rege nem elégítheti ki a Krisztus követőjének vallásos lelkületét! Hiszen az Úr mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet. A ki én bennem hiszen, ha meghal is, él. És a ki él és hiszen én bennem, soha meg nem hal! Ennek az igazságnak itt, a tudomány ősi csarnokánál máskor is mindig, annál inkább most, e koporsó láttára, porba omolva hódoljunk s akkor hitünk a halálban is meglátja az életet, az igazi életet, az emberiség végczélját képező szép, nemes és jónak örök életét . . . Kedves Feri! Lelked gazdag volt e kincsekben. Alkotásaid tehát földi életedet messze túlélik s így szivünkben megbékülve, búcsúzunk Tőled . .. Isten Veled ! . . .“ Könytelt szemekkel kisértük azután a drága halottat utolsó nyughelyéhez, a hol még Bucsegh Kálmán joghallgató, a jogásztestület alelnöke mondott búcsúbeszédet. Dr. Raffay Ferencznek élete rövid volt, hiszen még nem volt 37 éves, midőn elragadta a halál, — de tele volt nemes törekvéssel, áldásos munkával. Született 1870. évi okt. hó 29-ikén Czegléden. A középiskola alsó osztályait szülővárosában, a felső osztályokat pedig a szarvasi ev. főgym- nasiumban végezte. Azután a budapesti egyetemen jogot hallgatott és 1894-ben
