Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1905
14 nádor irodájában töltötte. A közügyvédi vizsgát 1841. év június 18-ikán, a váltóügyvédit pedig ugyanaz évi október 25-ikén kitűnő sikerrel tette le. Ezután 1841. évi november hóban itten Eperjesen telepedett le és önállóan gyakorolta, mint az akkor életbelépett 1840-ik évi hiteltörvények úttörő alkalmazóinak egyike, a köz- és váltóügyvédséget, majd 1844. évi november 12-ikén váltójegyzővé történt kineveztetése folytán a váltójegyzőséget is, sőt azon egész időszak alatt a sáros-zemplén-abaúji ág. hitv. evang. esperességnek jegyzőkönyvi nyelvül a magyart behozó díjtalan jegyzője- és ügyészeként is működött. A szabadságharcz ideje alatt az 1848-ik évi decz. 8-ikán, a többi összes eperjesi nemzetőrökkel együtt, neki is Kassa felé kellett vonulnia. Majd, ugyancsak mint nemzetőr, az 1848. évi decz. 11-iki kassai-hegyi csatavesztésben, később, mint egy Miskolczon alakult önkéntes csapatnak tagja, az 1849. évi január 4-iki bődi és pethő-szinyei sikeretlen csatározásban, még később a győzelmesen vívott 1849. évi január 22-iki tarczali csatában és végül a tarczali- hegyi szőlőkön keresztül, a bodrog-keresztúri országúton térdig érő hóban történt veszélyteljes éjjeli kémszemlében is vett részt. Ez önkéntes csapatnak Rakamazon történt feloszlása után az 1849. évi február 5-ikén Eperjesre jött vissza, a hol is branyiszkói győzelmes hadseregünk gránátosokból állott utó- csapatját még a piaczon táborozva találta. De a mint ez az utócsapat elvonult, máris bevonultak ide, Bludek Lichtenstein-herczegségi tiszt vezénylete alatt, kardcsapás nélkül a hurbanisták, a kik aztán néhány nap múlva a városba jövő Beniczky Lajos hadcsapatának pár ágyúgolyója elől szép csendben és nyom nélkül eltűntek. Akkor érkezett ide s működött itt báró Luzsénszky Pál alkotmányos kormánybiztos és kinevezte őt — a nélkül, hogy kérte volna — sóvári kir. kincstári ügyészszé. Pár hétre ezután, Beniczky Lajos hadcsapatának visszaszorításával, Vogel császári tábornok hadteste vonult be Eperjesre. Akkor, nevezetesen 1849. évi április 13-ikán éjjel, egy hadszakasz élén nála megjelent cs. katonatiszt elfogta Schuleket s az itteni régi kaszárnya egy udvari színébe, hol már mintegy húszán szalmán hevertek, kisérte be, a honnan másnap reggel a többiekkel együtt, a nélkül, hogy kihallgatták vagy neki ruha- vagy fehérneműt hozni engedtek volna, szekereken Galicziába, a tarnói katonai fogházba vitték. Onnan aztán, többek közbenjárása folytán, május 5-ikén kiszabadult és hazajött, s báró Luzsénszky Pál kormánybiztos komoly szabadkozása daczára, ismét azzal a kellemetlen eljárással bízta meg, hogy az osztrák hadsereggel menekült «honárulók» javait, az ő mellé kirendelt törvényes bizonyság (szolgabíró s esküdttársa) segítségével, elkobzás végett összeírjá és lezárolja. De mielőtt még az ő abbeli igen kellemetlen és nagyon fáradságos hatheti működése véget ért volna, neki ismét az orosz császári segély-hadsereg bevonulása folytán 1849-ik évi június 21-ikén menekülnie kellett. így menekült Pestnek le egész Világosig és bújdosott azután Biharvármegyében, Nyíregyházán, Pest-Pilis-Solt vármegyében és Pesten egészen 1850-ik évi augusztus hó közepéig. Ekkor azután Kassára jött és jelentkezett az ottani cs. kir. haditörvényszéknél, s az attól pár hét múlva nyert szabadmeneti bizonylat oltalma alatt
