Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1890
4 törekszik abba a helyzetbe visszajutni, melyet valaha elfoglalt; azért egyetlen egy önérzet sem igázható le egészen és mindenkorra; hanem ellenáll azoknak a szemléleteknek, melyek leigázzák, melyek alatt szenved; azaz szabadulni akar tőlük. Az önérzet nem is volna önérzet, ha leigázni lehetne. Innen van, hogy a fenségesben is találunk bizonyos határt, hol a fenséges képzet által leigázott önérzet fellázad, és mihelyst ezen végső határon az önérzetből indűl ki az ellenállás, a fenséges máris le van győzve. Ebből több nevezetes következtetést vonhatunk, u. m.: a) Az emberi léleknek aesthetikai szüksége, hogy fenséges szemléletek után komikus szemléletekhez forduljon és ezeket szükségképen követelje is. Ez természetes és psycho!ogikus követelmény. Ezen lélektani processusból magyarázható, bogy a régieknél, különösen a helléneknél' miért következett a tragoediára azonnal a komoedia; abból magyarázható, hogy a nagy költők a tragoediába is vesznek fel komikus jeleneteket. Ebben utolérhetetlen mester Shakespeare, kit egyebek közt Schiller is szerencsésen utánozott; de Bánk bánban is találunk komikus részleteket Sokrates a görög bölcs és philosophus e tekintetben is bizonyítékát adta lángelmű- ségének a plátoi vendégségben; mert mikor már valamennyien a sok bortól elszundikáltak s csak ő meg Aristophanes maradtak józanok, akkor bizonyítja be neki, hogy a tragikus költőnek egyszersmind komikusnak is kell lennie. Továbbá b) az önérzet fellázad a fenséges ellen, hogy szabaduljon tőle. Ez midenekelőtt ügy történik, hogy a fenséges szemlélettől el- és a komikus szemlélet/íez fordul. Az önérzet maga lázad fel a fenséges ellen, melynek nyomása alatt szenved. 11a ez áll, ha az önérzet ezen természetes és folytonos titkos forradalomban a fenséges ellen lázong, ügy a fenséges alatt titkon és folytonosan vágja a fát, mire a fenséges tárgy mintegy önként változik komikus tárgygyá. Ebben a fejtegetésben találjuk ama fontos és híres aes- thetikus tétel magyarázatát, hogy a fenségestől a komikushoz, a nevetségeshez csak egy lépés van. Hozzáteszsziik, hogy ezen lépés csak egyetlen egy lépés. Ezen lépés nem egyéb, mint az önérzet, mely a szenvedett hatásra ellenhat, a nyomás ellen fellázad, mi által éppen a komikum keletkezik. Greguss Ágoston (Rendszeres Széptan 161. 1.) idézvén Napoleon eme szavait, hogy „a nevetségest a fensége*tői egyetlen lépés választja el“, azt mondja, hogy a fenséges alatt nem a valódi fenségest kell érteni, hanem a hazudott fenségest, az álpáthost, a dagályt. „A fenség hiánya mégis — midőn
