Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1890
7 kifejezést adni, a mit oly meghatóan ecsetel Shakespeare „Lear királykában. Ez oly fenség, melyhez hozzáfogható kevés van-. Es mégis van ebben a fenségben határtalan ostobaság, a mely megrendít és mint vétség- félelmetessé válik. Ha ezt a fenségest meg- világítani akarnók, mit kellene tenni? Kigúnyolni, megvetni nem lehet e szerencsétlent; hanem oly embert kell melléje adni, ki öt szereti, ki vele rokonszenvez, de e mellett a szerencsétlennek bolondságát teljesen belátja és vele szemben a bolondot játsza. így tesz a költő is. Lear mellé adja a bolondot, ki azt mondja neki: „Ha minden vagyonomat nekik (t. i. lányaimnak) adtam volna, sipkámat magamnak tartanám. Itt az enyém, kérd a másikat lányaidtól.“ Es midőn Lear korbácsot vesz, s el akarja kergetni, azt feleli neki: „Az igazság kutya, melynek ólban a belye: azt ki kell korbácsolni, míg a lady, a szuka, á tűz mellett szabadon büzölöghet.“ (1. felv. IV. szín.) A bolond a miiben nem nélkülözhető a fenségesnek meo-ö o csonkítása nélkül. 4. A fenséges és komikum összehasonlításában utolsó ponthoz jutottunk el. Most már a komikumot valósággal magasabb fejlődési foknak kell tekintenünk, mert a fenségest eloszlatja. A fenségesnél tapasztaljuk, hogy alsóbb fokon fenséges lehet valami, de felsőbb fokon már nem az. Minden életkornak is meg- vannak a maga fenséges szemléletei, melyeknek az ember hódol; de minden egyes életkor tovább fejlődik, és van idő, a melyben azt, a mi az előbbi életkorban fenséges volt, többé nem annak tekintjük. Ekkor a fenséges komikussá lett. A mi az életkorról áll, ugyanaz áll az egyes történeti korszakokról is: ezeknek is sajiít fenséges képzeteik vannak; vannak legfőbb javai, melyek után törekszik, s melyeket élvez. De a korszakok is haladnak és fejlődnek, mint az életkorok. És a világon csak tígy van haladás, ha az előző uralkodó eszmék megsemmisülnek. A világtörténet is a fejlődésnek ezt a processusát követi. És a megsemmisülés mindenkor az illető korszak legfőbb javait, uralkodó eszméit érinti, mindannyiszor valóságos világtörténelmi tragoedia. És viszont van oly korszak, melyben az emberek a korábbi eszmékre visszagondolnak. A tragoediának vége van ugyan, de képzeletben újra megsemmisül; csakhogy ez nem tragikus, hanem komikus megsemmisülés. Ha azonban a tárgytól képzeletünkben is meg
