Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1887

12

kizárólag a reflektáló ítélő tehetségnek apriori elvét képezi épiígy, mint a tér, idő, a kategóriák s a kategorikus imperativus hasonlóan apriori jelentőséggel birtak.

2. A subjektiv vagy formai értelemben vett s csakis közvetlen tetszésünkben gyökerező czélszerűség az aest/ietikai ítélő tehetséq7iek körébe tartozik. Szépnek, azaz érdek s valamely fogalomra való speciális vonatkozás nélkül is általánosan és szükségképenileg tetszőnek nevezünk valamely tárgyat akkor, ha annak puszta szemlélésénél képzelő erőnk értelmünkkel szabad megegyezésbe, összhangzásba hozatik, úgy hogy annak benyomása közvetlen harmóniát eszközöl képzelő erőnk és értelmünk között. Fenségesnek nevezünk valamely tárgyat, mely nagyságánál (mathematikai) vagy hatalma és erejénél fogva (dynamikai fenséges) hozza vonatkozásba a mi képzelő erőnket értelmünkkel, vagyis Kant szerint fenséges az, a mi minden érdek nélkül végtelen nagysága által mindenkiben szükségkép ébreszt kellemes kedélyi állapotot, úgy hogy a fenséges aesthetikai megítélésénél ugyanazon mozzanatok kerülnek elő, mint a szépnél. Objektiv értelemben véve a szép és a fenséges valamely „aesthetikai eszme“ kifejezésének mondható, mi mellett Kant aesth. eszme alatt valamely észeszmének ellentétét, t. i. valamely, a fogalom körére ugyan vonatkozó, de semmiféle fogalom által soha teljesen ki nem meríthető szemléletet értette. Ilynemű eszme megteremtésének és kifejezésének képessége a „génié,“ azaz azon képesség, a mely szerint szabadsággal és mégis mint természet teremtünk. A művészet ennélfogva az a tér, a melyen a genie működik; az tehát a természet s a szabadság körének összekötő kapcsa.

3. A világnak czélszertísége azonban nemcsak közvetlenül, mint a szépnél, hanem közvetve az ismeret útján is kifejezhető. Kant aesth. művének 2-ik része épen a teleológiai ítélő tehetséggel foglalkozik, a melynél fogva valamely természeti tárgyban egy fogalomnak czélteljességét látjuk. Kant szerint az objektív vagy anyagi czélszerűség kettős, u. m. külső és belső. Külső czélszerűség az, a midőn valamely dolog létezésének czélja kívüle fekszik, míg a belső szerint a dolog a maga létezésének czélját önmagában bírja, azaz önlét a czél. Kant volt az első, a ki a benső czélszerűség fogalmát érvényre emelte annak Wolff-féle külső felfogásával szemben. Valamely természeti tárgy benső vagy objektiv czélszerű- sége csak azon fölvétel mellett gondolható, hogy annak összes részei kölcsönös ok és okozati összefüggésben állanak. Oly tenné-