Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1887

szeti produktumot, mely bennünket az ok és okozati összefüggés fölvételére késztet, nevezzük organikusnak, a miért is a teleológiai itélö tehetség az organikus természetet a benne foglalt czélszerűség szerint értelmezi, mi mellett azonban a czélok általi causalitásnak fölvétele csakis a reflektáló itélö tehetségének szükséglete s a szem- lélő- s fogalomképességnek ellentéte által van beigazolva, a miért is csak egyéni érvénynyel bir. A természet benső czélszerűségének elve csupán „regulativ“ s nem „constitutive elv, ép azért a mechanikus természetmagyarázatnak, mint egyedül megismerhetőnek nem állhat útjában, s hogy mily viszonyban van a természetnek teleológiai és mechanikus értelmezése, azzal épen a dialektika foglalkozik. Csak problematikus módon gondolható ennélfogva a czél- szerííség elvében oly intuitiv értelem (intellectus archytypus), a melyre nézve fogalom és szemlélet, az egésznek képzete s a részeknek létezése, következésképen mechanismus és technicismus teljesen megegyeznének. Csak az eszközlő okokat ismerhetjük, nem pedig a végokokat, ha mindjárt gondolhatjuk is azokat. A Kant-féle teleologia -— a mint azt Rosenkranz, Erdmann és Fischer Kuno kiemelik — lényeges befolyást gyakorolt Schelling és Hegel böl- K csészéiére.

VI. A kritikai elveknek alkalmazása

1. Kant bölcsészeti rendszere, mely az ismeret bírálatának s az apriori ismeretformáknak, az erkölcsi autonómia s a kateg. imperativus, az észeszmék szabályzó jelentőségének s a transcendens gyakorlat megismerésének kiváló hangsúlyozásában 3 eredeti gondolatpárt mutat, forduló pontot jelez a philosophiai gondolkodás s általában az emberi mívelődés történetében. Rendszerének komoly erkölcsi jellege és szilárdsága oly nagy befolyást gyakorolt, hogy rövid idő alatt alig volt egyetem, a melynél védői és terjesztői ne akadtak volna, s nem volt tudomány, a melyen nyomai ne látszottak volna a kifejtett eredmények hathatós befolyásának. A természettudományok, a jogtan, irodalom s a theologia újjáalakulásukat Kant bölcsészeiének köszönik. így megértjük, hogy Kant több kisebb iratban a bírálati álláspontról a konstruktióra, a bírálati elveknek positiv alkalmazására tért át. Nevezetesen a „Metaphysische Anfangsgründe der Naturwissenschaft“ 1786. ez., Schelling és Hegel útját egyengető műve a tiszta ész bírálatával való összefüggésben az anyagot tért betöltő faktumnak, nem tömeg-