Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882

4

19-dik század műveltségének magaslatáról a jövőbe tekintünk, bizonyosak lehetünk, hogy ez a jövőben is így lesz. Volt idő, a midőn a népek hatalmának mértékéül a külső nyers erő vétetett, de én azt hiszem, hogy az oly fejedelmek, a kik népeiknek csak sokaságát, külső nyers erejét vették számba hódító hadjárataiknál, azok örök időkre elvesztették a csatát Marathon mezején, s a salamísi tengeröbölben. S azóta több mint 23 század telt el, a mely hosszú idő alatt az emberi szellem sokkal inkább kifejlesztette a maga belső intensiv erejét, a szellemi műveltség sokkal fensőbb és nagyobb hatalomnak bizonyította be magát, hogy sem a 19-ik század után még tartanunk lehetne oly kornak visszatérésétől, a midőn a népeknek életrevalósága s létezési jogosultsága a szuronyok számától tétessék függővé. Nem, nem a külső nyers erő dönt többé a népeknek élete fölött, hanem igenis állani fog az az elv, hogy — „elvész az a nép, a mely tudomány nélkül van!“

Ez az elv azután nemcsak a népekre, hanem a népeknek kebelében létező testületekre és egyénekre is áll és állani fog a jövendőben is! A mely egyén, a mely testület a nemzeti közéletben s annak irányzásában számba- vehető tényezőként szerepelni akar, annak szellemi műveltségre van és lesz szüksége. Nagyon jól felfogta ezen elvnek fontosságát egyebek közt a prot. egyház, a midőn létezésének kezdete óta kiválló gondját iskolák felállítására és fenntartására fordította s iskoláiban a tanítási szabadságot minden idegen, korlátozó befolyástól lehetőleg megóvni igyekezett. így alapított a prot. egyház különösen egyes tagjainak buzgó áldozat hozatala útján hazánkban is számos főbb iskolákat, melyek között egyike a legrégebbieknek ezen mi eperjesi Collegiumunk, mint Felső-Magyarország prot. rendéinek főiskolája, — alapította azokat, hogy azok a szabad tudományos fejlődésnek gyúpontjai, s a felvilágosodás és műveltség terjesztői legyenek, és biztos alapját képezzék az egyház felvirágzásának, hatalmának és társadalmi befolyásának. Ezen iskolák képezték eleitől fogva a prot. egyháznak szemefényét, legdrágább kincsét, s azt hiszem, bátran elmondhatjuk, hogy méltó büszkeségét is. Ugyanazért nekünk, kik e drága kincseket őseinktől örökségképen átvettük, szent kötelességünk, hogy azokat megőrizzük, s a jövendő számára is biztosítani törekedjünk. A mi iskoláinknak berendezését és kormányzását illeti, erre nézve meg vannak a hazai törvényekben szentesített jogaink és szabadságaink, de ezzel megelégednünk nem lehet és nem szabad, mert régi igazság az, hogy a jog és szabadság reális erő és hatalom nélkül nem egyéb, mint szép hangzású szó, írott malaszt! — Hogy ezen jogoknak és szabadságoknak birtokában és gyakorlatában tényleg megmaradhassunk, bírnunk kell és meg kell szereznünk e gyakorlásra a reális erőt. S e tekintetben ismét megtanulhattuk a múltból s meg kell tartanunk tanúságul úgy a jelenre, mint a jövendőre nézve azt az igazságot, mely ha valahol, úgy a magy. prot. egyház életében valósult meg, hogy — „segíts magadon és megsegít az Isten!“ A mint a prot. egyház, különösen hazánkban, saját erejére volt utalva a múltban, úgy saját erejére lesz utalva a jövendőben is, sőt épen a mi iskoláinak fenntartását illeti, a jövendőben még sokkal inkább, a mennyiben ma már az államok is megtanulták, hogy mily fontos tényezők a nemzetek életében az iskolák, s így ma már az államnak is megvannak a maga saját iskolái. — Ha e mellett meggondoljuk még, hogy az iskoláknak fenntartása a fejlettebb tudó-