Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882
5 mányos és a megváltozott társadalmi igényeknek megfelelőleg napról-napra terhesebb és költségesebb lesz, úgy beláthatjuk, hogy a prot. egyháznak iskolái fenntartása végett minden erejét össze kell szednie és hogy tagjainak áldozatkészségére még sokkal inkább szüksége van már a jelenben s lesz a jövőben, mint volt a múltban! Azt hiszem, hogy ha a tisztelt közönség elmélkedésemet eddig a pontig figyelemmel kísérte, s erről a pontról a jövőbe tekint, úgy megérti most már azt, mily értelemben tartom én a mai ünnepélyt alkalmasnak arra, hogy az a jövőre nézve a bizalom és remény érzetét keltse fel bennünk. A bizalom és remény érzetét kelti fel bennünk a mai ünnepély annyiban, mert Ujházy Józsefre, mint iskolaügyünk nemeskeblű pártfogójára való emlékezés meggyőz bennünket arról, hogy az a régi prot. buzgóság, mely igen sokszor csudákat művelt, még nem aludt ki, még él közöttünk; — vannak még mindig oly jeleseink, kik az idő jeleit megértve, a dicső ősök nyomdokaiba lépnek s a vallásos buzgóság által indíttatva, meg tudják hozni az áldozatot ott, a hol arra legnagyobb szükség van. — Ezen tapasztalás és meggyőződés alapján felébred és él bennünk a remény, hogy iskoláink a jelenben már beállott s a jövőben még nagyobb mértékben bekövetkező átalakulási korban is sikeresen és dicsőséggel meg fogják állani a versenyt. — Óhajtásom, melylyel beszédemet bezárom, az, hogy ezen reményünkben ne csalatkozzunk; —óhajtásom: hogy adjon a jó Isten egyházunknak számos oly vallásos buzgóságu férfiakat, — iskoláinknak, különösen ezen collegiumunknak számos oly nagylelkű pártfogókat, mint aminő Ujházy József volt!!“ II. Ujházy József emlékezete. Chotvács Pál, III-ad éves hittanhallgatótól. Fáj, fáj a szívnek, ha a kert-virágot, Melyre a méhe gyűjtögetni szállott Az ősz derétől tikkadás lepé meg; Szín s illat nélkül teng tovább az élet. Fáj, látva azt, hogy a földnek lakója Hajlékot épít, mely őt vésztől óvja, Melyben boldogság lesz a vészek tőre S hajléka oh! vihartól romba dőle. Mily fájdalom, ha a boldog hajléknak Boldogságában részt kíván a bánat, Melynek családja szépen egybehangzóit Örömben s búban híven osztozott. Ha vészes felhő jő a láthatárra S eltűnik a jótékony nap sugára : Együtt reszket a lomb s a fának ága . . . De majd együtt élednek uj virányra! . . .
