Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882
7 És szellemét közöttünk üdvözölni! Mert míg emléke fenn ragyog időn túl A szellem él! midőn vész és vihar dúl Isten veled dicső! eltölt a remény: Boldog vagy s e hit nem puszta költemény m. Saguly János I. éves hittanhallgató beszéde. „Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetlen feltétele — mondja Kölcsey, — az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre osztott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk s szeretetiinkre és szolgálatainkra egyformán számot tart.“ Azonban az ember ereje véges, tehát kiható munkássága sem lehet végtelen, mert valamint a nap fénye számtalan égi testeket világít be, de ezen ereje még sem hat ki a világ-egyetem minden részeire: úgy az ember is, a nap éltető sugaraiként, ezreket, milliókat áraszthat el jótékonyságával, ha ehhez a sorstól tehetséget örökölt, de az egész emberi nemmel éreztetni a jótékony hatást, a sors vá- lasztottainak legnagyobbika sem képes. Számtalan a tér, melyen jótékonyságunkat gyakorolhatjuk ; de mivel az emberi tehetség úgy is csak gyenge fény, melynek keskeny körre terjed ki ereje: azért kapcsoljuk magunkat egy helyhez, hogy azt tehetségünk szerint a legszentebb jóakarattal és lelkesedéssel boldogítsuk s ez által halhatatlan emléket állítsunk fel magunknak. Azon állításunkkal, hogy a vallás, az egyház és annak intézményei körűi szerzett érdemek az ember jótékonyságának legszebb emlékei, nem akarjuk kissebbíteni a más téren kitűnt férfiak érdemeit; — az isten-országának különféle munkásokra van szüksége, akik utoljára is egy közös végczél felé törekszenek, s munkásságuk az emberiség életének széles folyamában egyesül. A megboldogult nagy férfiú, kinek emlékezetét a mai ünnepélyes alkalommal hálatelt szívvel elevenítjük fel lelkűnkben, az egyház terén szerzett magának halhatatlan érdemeket úgy igaz keresztény élete és fáradhatlan működése az egyház és közoktatás terén, valamint nagylelkű jótékonysága által, amelynek utolsó és legragyogóbb példáját éppen ezen ős-iskola iránt tanúsította. Ezen gyász emlék-ünnep önként nyújtja elmélkedésünk tárgyát: hogy a vallásért, az egyházért nagylelkűen érdemesült férfiak emlékezete mely érzelmeket költ keblünkben? A vett jótétemények szívünk egyik legszebb erényét ébresztik fel, amely iránt még a műveletlen vad ember is fogékony, t. i. a nemes hálaérzetet. Aki a közjóra, az egyházra, az iskolára áldozott, az iránt mindnyájan hálára vagyunk kötelezve, mert ezen intézmények mindnyájunk javát munkálják. Azon templomok, iskolák, melyekben mi is táplálékot szerzünk szellemünknek, szintén a vallásos buzgóság művei. A vallás magában véve lát-
