Kerül. evangélikus collegium, Eperjes, 1881

a sole, a különféle, a chaos ; hogy lett az egyikből a másik, vagyis a lett dolgok geaesise; végoka; vógczólja ; örök és maradandó lényege; tudjuk-e nem mondom megteremteni, hanem csak genetice megmagyarázni egy-egy növénysejtet, egy-egy moh- vagy hajszálat, hát még az élet, az érzés, a gondolat keletkezését az emberi organismusban ? ? Bizony, bizony ezernyi ezer tt az aenigma és temérdek kérdőjel, melyre nem tud felelni a tudomány, és sokra közülök nem is fog tudni soha. Vannak komoly kérdések, melyekről elmondhatni, hogy itt „eláll az ember esze“, legyen bár elsőrendű lángész is.

Meg kell vallanunk, hogy ezen szempontokból nézve a világot és életet, mindnyájan tudatlanok vagyunk ; ezen ilyen tudatlanság általános emberi állapot és igy nem szégyenitő. Van absolut tudatlanság, melytől mig véges lények, emberek vagyunk, nem menekülhetünk ; de van relativ tudatlanság, mely mekkorasági és minőségi tekintetben igen különböző és sokféle. Egyes emberek a tudat tömegének mindig csak egy részét bírhatják, ami hivatásuk körébe vág ; a többire nézve tehát tudatlanok. (Non omnia possumus omnes;!) a társadalom, as összes emberiség tudása már tömérdek, de tömérdek az is, amit az összes emberiség soha meg nem tudhat. Jelen századunk sokkal többet tud, mint a múlt századok ; s a jövő időközökben kedvező körülmények között ismét jóval gyarapodhatik az emberi tudás; de mind a mellett mégis csak „töredék“ maradand, ahhoz mérten, amit nem tudunk, nem tudhatunk. Az emberi tudás aránya az emberi tudatlansághoz mérve annyi, mint egy kis, vagy egynéhány sziget a végtelen Óceán közepén.

All tehát az, hogy az emberi tudás korlátolt, hiányos, tökéletlen : de azt mondani akarni, hogy az összes lét és világ szintén csak olyan, mint a mi ismeretünk róla, arrogantia nélkül nem lehet. Azonban a tudás ezen határainál is hatalmasan jelentkezik lelkűnkben az ismeret és igazság további kutatásának vágya s hogy mi áll még a gondolat és érzelem részéről rendelkezésünkre, hogy a hiányzót valahogy kiegészítsük, hogy a phaenoménok világából a noumenok világába hatolhassunk? Kant Em. azt mondja, a.transcen- dentalis Idealismus, a tapasztalati korlátokon az eszmék segítségével túlemelkedő következetes okoskodás.

A véges tudás csak részeket mutat, az eszme összességre, a világ- egyetemre s bevégzett egységre emelkedik : a véges tudás csak mulékouy, változó tüneményeket láttat, az eszme a maradandó, örök lényegre utal ; a véges tudás csak meghatározott szükségszerűséget, meg- és lekötést ismer (bfiube Síutíjtuenbigfeit), az eszme követeli s feltalálja a szábagság országát, amott a találkozó elemek gépiessége, a véletlen vagy fatum teremti és kormányozza a mindenséget, itt egy isteni értelmes szent akarat.

Mik ezek ? költemény ? álmok ? A mélyre hatoló, kritikai philosophia azt vallja, hogy ez szellemünk uj révelatiója, mely a lelkűnkbe oltott isteni szikra ösztönzése mellett fejlődik s tántorithatlan hitben él és boldogít.

8