Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879

6 lay,1) hogy a Machiavelli szereplése körül csoportosuló para­doxonok legcsodásbika abban keresendő, miszerint az általa fen­nen hirdetett erkölcstapodó politika az ő korában majdnem semmi megütközést sem szült, s hogy az akkori viszonyok hatása alatt az olasz nemzeti szellem kiváló enyheséggel Ítélte meg az oly bűnöket, melyek önuralmat, ügyességet, elmeélt, leleményességet és emberismeretet igényeltek, tehát a csalást és szinlést legeny­hébben. S ezért jogosabban Ítélhetjük el a kort, mint Machia­vellit, mert az ő jellemében a bűn foltjai mellett nem hiányzot­tak a honszeretet és nemes becsvágy vonásai sem, s tanai sokkal jobbak voltak azok tetteinél, akik legbuzgóbban igyekeztek nevét és emlékét bemocskolni. Ez igazolása azon férfiúnak, a kinek nevétől kell kiindul­nunk, ha a politika és morál viszonyát tárgyaljuk. Hogy azonban müveinek jelentősége fölött helyes ítéletet hoz­hassunk, a megjelölt másik szempontból is: a politikai tudomány és praxis fejlődésére gyakorolt befolyása szempontjából is egy futó pillantást kell vetnünk szereplésére. E tekintetben azt találjuk, hogy Machiavelli személyisége a politika fejlődése terén egy, tulhajtásaiban veszélyes, de a tu­domány higgadt vezetése alatt fölötte termékeny és fontos eszmét képvisel: a politika különválasztását a jogtól úgy mint az erkölcstől s ezáltal önálló fejlődésének biztosítását, egy önálló politikai álláspont teremtését, melyről az államélet változó jelen­ségei és szükségletei concentráltabban s egyúttal többoldalulag vizsgálhatók, — úgy hogy Machiavelli azon irány által, melyet a tudományos fejtegetésnek adott, a modern politikának mond­hatni alkotója lett.2) Minden forradalom — a külső élet terén úgy mint a szel­lemi életben — azon irányban, melyben az újítást eszközölni akarja, a végletekig megy, s csak a forradalom utáni kor fel­adata a tévedéseket megigazítani, az eszméket tisztázni s a jö­vendő haladás ösvényét megjelölni. A kor, melyben Machiavelli élt, s benne és általa az ő működése is, forradalmi volt; a legsajátszcriibb forradalom volt az, melyet a történet fölmutathat: a renaissance !3) ') Idézett müvében. 7. 1. J) Lásd Bluntschli „Lehre vom modernen Staat III.“ (Politik.) 7. lapon; ezen helyes állításaival nehezen egyeztethető össze az, a mit idézett értekezésében („Machia­velli“) e kérdésre nézve mond. 3) Lásd Hajnik „Európai jogtörténet III. könyv, 2. fejezet;“ a renaissance gyö­nyörű magasztalába: Greussg, „Shakspeare pályája“ 17. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom