Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1877
14 s teszi; hitvány és gáz, sőt veszedelmes ember, ki vagy nem érti, nem érzi a kötelesség komoly követeléseit, vagy ha érti s tán érzi is, de nem teszi, annál inkább megrovandó és példásan büntetendő. Mert hiszen tegyük csak szabálylyá, hogy elvállalt kötelességét az illető nem tartozik komolyan venni, s tetszésétől függjön, azt teljesíteni, vagy nem teljesíteni, — mi fog történni? A mi egynek szabad, az más egynek is lesz szabad s úgy a 10-ik, 100-ik, 1000-ik egynek is, utoljára mindegyiknek s mindnyájának, s akkor hol marad a közügy, a társas feladatok megoldása, a végzendők tömege, a társadalom üdve és az illetők becsülete? Itt kivételt tűrni nem szabad. A legnyomorultabb, legszánandóbb állapota az a társadalom- a hol nincs kötelességérzet; de még kétségbe ejtőbb az, ha nincs közszellem, mely azokat megbélyegezze, kik kötelességöket nem érzik, nem teljesitik, sőt a merész mulasztásban gúnyoros virtu- ositást affectálnak! Ez legpusztítóbb mételye az erk. világnak, de a társadalomnak is. Igaz, hogy nem minden teendő szorosan vett kötelesség, p. o. a mik az erk. világban aesthetikailag ajánlandók, szépek, díszesek, ildomosak s csupa szívességek; de a mi egyszer komoly kötelesség, az aztán komoly tartozás is, melynek mulasztása becstelenséggel jár. Egyszerű, de fontos életszabály: „úgy kell,“ tehát „úgy legyen“; „ezt meg kell tenni, tehát elodázni, vagy elhanyagolni nem szabad.“ Első társas erény és érdem a kötelesség eleven érzete s ennek indításából a kötelesség lelkiismeretes teljesítése. Az erk. jellemű ember a kötelesség teljesítésében leli örömét és büszkeségét. Kötelesség már a magunk iránti igasság is, mely személyes méltóságunk megóvását követeli; kötelesség a becsületesség, emberség, jellemesség. Kötelesség az igasságosság, melylyel másoknak tartozunk, hogy őket jogaikban ne sértsük, sőt jogositott erk. lények gyanánt tiszteljük, s ha velők szerződünk, szövetkezünk, legyünk igazat vallók, szavunknak állók, hívek és becsületesek, kikben bizni lehessen. Összitve, magunk s mások iránti kötelesség egyaránt, tagtársi s hivatali elvállalt positiv teendőinket lelkiismeretesen, pontosan teljesíteni, mert hisz az ellenkező kárt s veszélyt hoz a társadalomra, megbélyegzést s veszélyt saját fejünkre is.
