Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 36. kötet (277-283. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 36. (Budapest, 1908)
Fazekas Oszkár: Sürgős iparjogvédelmi reformok [278., 1907]
22 gyen is az, a ki fellép, bármilyen kevéssé legyen kívánatos, közigazgatási vagy politikai szempontból, hogy az illetőnek szabadalom adassék: azt akkor, ha a tárgyi jog mellette van, megtagadni nem lehet. A szabadalmat adó hatóság tehát jogot szolgáltat, jogvitát dönt el. Ilyképen úgyszólván szinte becsempészte magát a műszaki elem a jogszolgáltatásnak egyik ágába és ez az ügynek — ezt határozottan konstatálni kell, — nem vált hátrányára, sőt azt merem mondani, hogy az ügyek ezen ága egyszerűen elintézhetetlen volna műszaki szakerők nélkül. Méltóztassék elképzelni, hogy a szabadalom engedélyezési eljárásban, ha jogászbiró volna a szabadalom megadása tekintetében a végső és egyedüli fórum, szakértőkre lévén utalva, mennyire ingadozó volna az eredmény, a mely ebből előállana! Hiszen a szakértők felfogása életkörülményük és tapasztalatuk szerint, valamint egyéniségük szerint változik! Aztán az a befolyás, a melyet a bíróra gyakorolnak, soha sem helyettesítheti a bírót, a ki nem egy elméleti kérdést lát az előtte levő ügyben, a melyet el kell döntenie, hanem látja azt. a mi tulajdonképen egy ítélet meghozatala alkalmával a bírónak mindenkor a szeme előtt lebeg: két jogi érdeknek a találkozását, a melyeknek találkozásánál meg kell állapítania azt, hogy a törvény értelmében melyik jogi érdek a nagyobb. A szabadalmi hivatalok szervezete körül meghonosodott ezen gyakorlat a továbbiakban azután oda vezetett, hogy a már megadott szabadalmak körüli jogvitákat is bizonyos részben -— ez már csak korlátozva áll, nem az egész világon mindenütt — szabadalmi hivatalokra kellett bízni és pedig a szabadalom fennállása körüli jogvitáknak eldöntését első sorban, másodsorban pedig a különböző szabadalmak jogkörének elhatárolását. Ezekben a vitákban is meghonosodott úgy nálunk, mint Ausztriában és Németországban, de azontúl már nem, az a törvényes állapot, hogy az imént említett módon szervezett vegyes bíróság dönt ezen kérdésekben is. Azonban, minthogy itt már inkább magánjogi viszonyoknak elbírálásáról van szó, a törvényhozások megálltak ezen a ponton és úgy vélték, hogy a végső fokon való döntést ezen jogvitákban nem bizhatják ezen vegyes bíróságokra, a 4-2
