Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)

A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]

60

A t. előadó ur szerint ugyanis többször kisért pl. az a frasis, hogy a «büntetés kimérésénél figyelembe vétetett, hogy vádlottak ellen súlyosító körülmény nem forog fenn». Pl. maga a Curia mondotta ki a szerző által megrótt esetben. Vájjon feltehetjük-e, hogy a legfőbb bíróság e kijelentést tényleg csak írásiéként használta s nem értett alatta valamit vagy legalább is nem akart-e jelezni vele valamit? Nem, ezt nem tehetjük fel. S ha belemélyedünk a kérdésbe, meg is találjuk e látszólagos frasis igen nagy jelentőségét, t. i. az erélyes tiltakozást a bíróságokra octroyálni akart középmérték ellen.

S ehhez a jelenséghez is maga a tudós szerző ur adja meg a kulcsot a Jogállamban épen most megjelenő nagyon érdekes tanulmányában, amelyben «a törvényhozás művészetéről» értekezik.

Ott olvashatjuk: «Épen az kölcsönöz oly kiváló fontosságot a törvény technikai tökéletességének, hogy annak szövegét önmagából magyarázzák s hogy a törvényhozó szándékát csak ott veszik figyelembe, ahol annak határozott kifejezést adott. Minden törvény egy végrendelet. Életbe léptetése örökké elnémítja szülőit és másból mint a törvényből nem tudhatja meg a biró, hogy mit akart a törvényhozó». (Jogállam IV. év II. füzet 19.1.)

A magyar bírói kar nem tudta megtalálni a büntetőtörvénykönyv paragraphusaiban a középmérték alkalmazásának «határozottan kifejezett» parancsoló előírását, s mivel azt a méltányosság érzetével megegyezőnek sem találta, idegenkedett annak alkalmazásától még azután is, mikor a 49. számú teljes-ülési döntvény ki is számította a büntetés középmértékét s a felsőbb bírósági gyakorlat — bár csak rövid ideig — alkalmazkodott is hozzá.

A büntető törvénykönyv 89. §-a csak általános utasítást tartalmaz, hogy a büntetések kiszabásánál figyelembe veendők a bűnösség fokára befolyással biró, súlyosító s enyhítő körülmények; a 90. és 91. §-ok pedig (a halálbüntetés, illetve életfogytig tartó fegyházbüntetésekre vonatkozó megszorító szabálytól eltekintve) csak önként értetődő s szinte teljesen fölösleges figyelmeztetést tartalmaznak arra nézve, hogy a maximum illetve a minimum megfelelőleg ahhoz képest alkalmazandó vagy megközelítendő, a mint a súlyosító, illetve enyhítő körül60