Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
41 Röviden, mert hiszen az esküdtszékek ellen és mellett annyi érv lett felhozva, hogy nagy a veszély, hogy ismétlésekbe essünk, másrészt azt, aki utánam van a felszólalók közt, de sok mértfölddel előttem lesz a felszólalás értékében, már úgyis sok ideig vontam el a teljes-ülés hallgatóságától. Szorítkozom ő Méltósága főérvére, hogy az ítélkezéshez ügyesség kell, ez pedig az esküdtben nincsen meg. Gúnyosan említi felolvasó azok véleményét, akik az esküdteket minden ügyességtől el akarják vonni. A felolvasó ur érvelése teljesen téves. Az ügyesség, az ügyeskedés tényleg veszélye a bíráskodásnak. Mert az ügyesség úgy sajáttítatik el, hogy az ember megismétel számtalanszor egy gondolatot, egy cselekvést, gondolatmenete, cselekvése schablonszerüvé válik és nem esetről-esetre ítél, hanem bizonyos megszokottság szerint, elvész az ítélkezés egyedül lehetséges alapja, az individualisatió. Az pedig nem kétséges, hogy ki tud jobban individuálisaim az esküdt-e, vagy a szakbíró, kinek különben minálunk dicsőségére válik felolvasó ur azon szemrehányása, hogy a rendes és rendkívüli büntetés választásánál a bíróságok is mint esküdtek járnak el. Persze, ha felolvasó ur az Ítélkezés főparancsának tekinti, hogy az észnek le kell győznie a másikat, az érzelmeket, nem fogja az esküdteket akarni, de ne akarja akkor azt sem, hogy oly bírák ítélkezzenek, akik emberi hangszereken mesteri ügyességgel tudnak játszani. Mert az emberi hangszer érző lény és azt csak az kezelheti, ki maga is érezni tud, és a művészet az egyén érzésének individuális érvényesítése, mely sohasem lehet olyan az egyik, mint a másik esetben, hanem változik, mint az emberi lélek működésének törvényei, melyeket megbírálni nem holt törvények szerint nem egyformán lehet, hanem erős emberi szívvel, meleg emberi érzéssel. Honnét veszi ő Méltósága azt, hogy az életből vett biró, nem jó bírája az életnek, honnét a czéhszerű felfogás, hogy az aki a maga életviszonyait igazgatja, nem tudja felismerni a mások életviszonyait. Mi indokolja azt, hogy másodrendű lénynek tekintjük az 41
