Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)

A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]

38 szabásánál a büntetőtörvény 92. §-a, és a kihágást törvény 21. §-a 14,103 esetben vagyis a 25209 elitéit 55%-ával szem­ben vétetett alkalmazásba, jeléül annak, hogy «bíróságainknál az esetek többségében meg van a hajlandóság a büntetési nem, a büntetési tétel leszállításával járó nagyszámú vagy nyomaté­kos enyhítő körülmények figyelembe vételére.»* Egyes bűncselekményeknél már megszokott jelenség, hogy a miattuk elitéltek háromnegyed sőt több mint kilencztized részével szemben alkalmazást nyernek az említett enyhítő sza­kaszok. A hatóság elleni erőszak 2027 esetében, 1887-szer alkal­maztatott a 92. §, tehát az esetek 93'1%-ában. Tehát ismét oly büntetési tételnél, melynek enyhítése évek óta közóhajt képez. A biró tehát igenis nem rabszolgája a törvénynek és ezt tőle követelni nem is lehet. S ha ily elementáris erővel nyil­vánul meg a bírói közvélemény a törvény szigora ellen, úgy ebből nem az következik, hogy a bírót, hanem az, hogy a tör­vényt kell megváltoztatni. A mostani büntetési rendszer mellett tehát nem kérünk sem az enyhítő, sem a súlyosító körülmények fixirozásából, sem ezzel kapcsolatban a normal büntetési tételek megállapításából. Ha a törvény csak a tettből következtet — meg kell hagyni a biró lehető legszabadabb mérlegelését, hogy az emberből következtessen. S az a sokat kigunyolt indokolás, hogy enyhítőnek vétetett, mikép súlyosító körülmények nincsenek, nem biró, hanem a törvényhozó hibáját bizonyítja. A bírónak ugyanis enyhíteni kell, ha ki akarja szabni azt a büntetési tételt, melyet súlyosító okok fenforgása nélkül még túlmagasnak talál. És bár az elmélet még meg nem állapította, hogy a nyomor és az ártatlan család enyhítő körülmény-e, mint a gyakorlat embere mérlegeli a meglévő társadalmi viszonyokat. / Es helyesen mérlegeli, mert a statistikából azt láthatja, hogy vagyon elleni bűncselekmény legtöbb deczemberben és * Igazságügyminisztermm jelentése. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom