Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)
Magyary Géza: Felülvizsgálat a polgári perrend törvényjavaslatában a képviselőház igazságügyi bizottságának módosításai szerint [240., 1904]
5 ben, midőn arról volt szó, vájjon az opera-énekes «makacsul» vagy pedig éneklésre képtelen voltának érzetében» tagadta meg az éneklést, így indokol: «A felebbezési bíróság ténymegállapításait alapul véve és figyelemmel arra, hogy az operai énekesnek nem akárhogyan, hanem lehetőleg jól kell énekelnie, helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi következtetése, a melyet a tény megállapításaiból levont és a mely abban összpontosul, hogy felperes az éneklést nem makacsul, és nem rosszhiszeműen, hanem az éneklésre képtelen voltának érzetében, tehát jogosan tagadta meg, s hogy alperes abból az okból, mert felperessel a szerződést szerződési, illetve törvényszerű ok nélkül mondta fel, felperesnek kártérítéssel tartozik.1 Igen érdekes a következő megkülönböztetés is: «A. szinlegesség abban az értelemben, hogy a külső alak- szerűségek mellett szerződésre lépő felek erre irányuló akaratuk (alakzatuk) szerint egymás közt jogviszonyt létesíteni egyáltalában nem szándékoltak és csupán ennek feltüntetése czéljából szinlegesen kötöttek alakilag érvényesnek látszó ügyletet, a ténymegállapítás körébe tartozik ugyan, s mint ilyen a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati biróságjog- körébenem tartozik; a felebbezési bíróság ítéletének indokolásában kifejtettek szerint azonban kétségtelen az, hogy a felebbezési biróság a fundus instructusra vonatkozó igény alapjáulszolgáló ügyletet nem a ténymegállapítás körébe tartozó olyan értelemben tekintette szinlegesnek, mintha a felek a fundus instructus tekintetéhen egymás közt jogviszonyt létesíteni egyáltalában nem akartak volna, hanem azt a felek részéről kiállított okiratok tartalma alapján palástolt ügyletnek minősítette, ilyen irányú megállapítás pedig az ügyletnek az okirat tartalma alapján való jogi minősítése körében tartozván, kétségtelenül az ügyletek jogi minősítésére vonatkozóan fennálló anyagi jogszabályok helyes alkalmazását feltételezi és a S. E. 185. §. alpontja alapján a felülvizsgálat tárgyát képezi.1 2 Más szavakkal az, hogy a felek semmiféle ügyletet sem 1 I. G. 34 98. III. 303. 2 I. G. 50. 98. 1П. 313. 189