Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 29. kötet (231-236. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 29. (Budapest, 1904)

Grecsák Károly: A kereskedelmi üzletek átruházása [231., 1904]

Dr. Baumgarten Nándor: T. Telj es-ülés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat megítélésénél — a mint az előadó úr helyesen kifejtette — mindenekelőtt a praktikus szükség kérdését kell eldönteni. Ezen praktikus szükség indo­kolására ő a kereskedelmi körök óhajára hivatkozott. Ámde különös, hogy törvényelőkészítésünk és törvényalkotásunk a kereskedelmi körök óhajait eddig legalább nem tekintette annak a döntő szempontnak, a mely irányítólag hatott volna s a melyet törvényalkotás elfogadott volna. Ugyanis az ezen tör­vényjavaslattal egyidejűleg beadott törvénytervezetek a kereske­delmi körök óhajára egyáltalában mit sem adtak, sőt ezen óhaj mellőzésével és figyelmen kívül hagyásával oly irányzatot követ­tek, a mely az előttünk fekvő törvényjavaslat irányzatával ellen­tétes. Már pedig a törvényelőkészítés és alkotásnak konzekvens­nek kell lennie. Ha a gyengék védelmét írja czímlapjára, akkor ezt az elvet összes alkotásaiban meg kellene valósítania. Úgy látszik azonban, hogy ez az előttünk fekvő törvényjavasla mint­egy kompenzáczió akar lenni az előbb beadott, részlet-üzlet sza­bályozásáról szóló törvényjavaslatért, továbbá a könyvkivonati illetékesség megszorításáért és egyéb a kereskedelmi körök által panaszolt intézkedésekért. Ilyennek azonban nem fogad­hatjuk el, mert a kereskedelemnek csak egy ágát, még pedig nem is a védelemre leginkább szoruló ágát: a nagykereske­dőknek egy bizonyos csoportját van hivatva megvédeni és ezt is az üzletátruházás megnehezítésnek rovására, a mi pedig szintén közgazdasági érdek. Statisztikai adataink ugyan e tekintetben nincsenek, azonban legalább megfigyeléseket tehetünk, a melyek a statisztikát helyettesítik. Hogy pedig üzletet nálunk egyálta­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom