Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Ferdinandy Gejza: Korona és monarchia [227., 1903]
14 kapcsolata, tehát nem államszövetség, hanem szövetséges állam, melynek feje egy osztrák-magyar uralkodó vagy legfőbb hadúr. Hiszen épen ez a felfogás az, a mely ellen a magyar közjogi felfogás már 1723-ban is, meg 1791-ben is erélyesen tiltakozott és azóta tiltakozik és küzd szakadatlanul, a nélkül azonban, hogy megtalálná a módját annak, hogyan lehessen ezen osztrák felfogás elterjedését és a külföldön való érvényesülését lehetetlenné tenni. És mindaddig, a míg mi magyarok is beszélünk osztrák-magyar avagy magyar-osztrák monarchiáról (ez azután mindegy), a monarchia mindkét államáról; magunk hajtjuk a vizet az osztrák felfogás malmára, holott épen az ellen küzdünk — bár ész nélkül — de szakadatlanul. Pedig érdekes, hogy a «monarchia» kifejezés épen azóta foglalt tért törvényeinkben is, a mióta különös súlyt kívánunk helyezni arra, hogy Magyarország és Ausztria kapcsolata nem szünteti meg Magyarország souverainitását, mert a magyar király és nemzet egyetértő akaratával az nem csak tényleg, hanem jogilag is bármikor minden alkotmánysérelem nélkül felbontható. Ezek után, azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha egy kissé a monarchia szó használatának történetével foglalkozom. A mai osztrák császárság patrimoniális alapon keletkezett. Az osztrák főherczegek, a^mióta a római császárság trónjára jutottak, meglehetős sikerrel gyarapították Leibeigen tartományaikat, megszerezték a cseh királyi széket is és megszerezték a trónöröklési jogot Magyarország koronájára is. Ezen birodalom, melyben Habsburg volt a fejedelem, nem volt egységes, mert sem a népek, a melyek ezen országok politikai tényezői voltak, nem egy fajhoz tartoztak, sem a fejedelmi méltóságok, a melyeket az osztrák főherczeg viselt, nem voltak egyenlő természetűek. A fehérhegyi csata 1620-ban megtörte a cseh rendek hatalmát, a mi arra vezetett, hogy Csehország és tartozékai rendi különállásukkal együtt államiságukat is elvesztették és épen olyan Leibeigenné váltak, mint Ausztria és a többi örökös országok. De Magyarország ennek a törekvésnek consequenter ellene szegült s a míg a rendi jogok erre alkalmasak voltak, az ezekhez való ragaszkodás útján iparkodott fentartani a maga külön államiságát. Ez a tarka birodalom tehát mindinkább, de különösen a 158
