Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: Válasz a pragmatica sanctio és a házi törvények tárgyában [226., 1903]
53 szerint a magyar jogba. Csakis ez a kellék, minőség, hogy ausztriai successor, van fölvéve ide. Annak megbirálása tehát, hogy ezen kellék megvan-e a szóban forgónál, történik az ország- gyűlés által, a mely ekkor idegen jogszabályokat vizsgál úgy, mint más esetben a tárgyi világ más jelenségét, pl. a testi születés tényét, s azok alapján állapítja meg, hogy ez a kellék fen- forog-e vagy nem. Épen úgy, mint a római katholikus minőségnél. Ott is kétség esetén nem a pápa ad ki bizonyítványt, hogy római katholikus-e az illető, hanem a magyar ország- gyűlés állapítja azt meg. Pl. ha a pápa excommunicálta, római katholikus-e vagy nem! Az egyházjog — idegen jog — szabályait vizsgálja, mérlegeli az országgyűlés, a melynek számára ez ép úgy a tényállás egyik alkateleme, mint a pápai átok és dönt abban, megvan-e a római katholikus kellék vagy nincsen. És ha elegendő ok a római katholikus vallás hiánya arra, hogy a máskülönben soron levő nálunk ne succedálhasson, olyan ijesztőnek látszik az a felfogás, hogy a successiora képtelenné tesz az is, ha nem osztrák successor, nem bírja kezében az osztrák állam hatalmát? Az az együttes birtoklás nem olyan egyszerű törvényhozási ratio, mint a milyennek Polner tartja (41.lap), amely ott lappangott a törvény alkotásakor, de a jó szerencsére bízták, hogy érvényesül-e. Az együttes birtoklás a törvényben előírt rendelkezés, a melynek sanctiója is van abban, hogy kelléknek állítja oda az osztrák uralkodói minőséget ahhoz, hogy ezen rendezés alapján succedálhasson az a leszármazó nálunk. A mit Deák is így fejez ki: «... minek természetes következménye, a mit a magyar törvény is kimond, hogy mig a jogosultak ki nem halnak, Magyarországban is ugyanazon örököst illeti a korona, kit az örökös tartományokban.»* Majd másutt, Lusztkandl azon szavaival szemben, hogy 1848-ban a persona]-unio personale Dualität-be ment át: «Ezen éleznek értelme valóban nincs, mert a 48-iki törvények is ugyanazon fejedelmi személyt ismerik el magyar királynak, ki a többi örökös tartományok fejedelme;... és a fejedelemnek nem véletlen esetből származott, nemcsak egy esetre szorított, hanem az ország- és uralkodóház közötti ünnepélyes szerző* Id. m. 53. 1.
