Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Vámbéry Rusztem: A német btk. reviziója. I. Alapelv és büntetési rendszer [219., 1903]
35 egyének (beszámíthatatlanok, többszörös visszaesők) ellenében felállítandó védelmi szabályokkal.1 Ugyanezt hangsúlyozza fíiilow a B. G. tanácselnöke, midőn rámutat,1 2 3 hogjr nem oly új törvény megalkotásáról van szó, mely az elméletek küzdelmének új alapelv felállításával véget vetne, hanem a btk.-nek csak oly átdolgozásáról, melynek czélja a gyakorlatban felmerült hiányok megszüntetése.8 Sőt ebből a szempontból Bülow nem is tartja eldöntöttnek, vájjon széleskörű revízióra szükség van-e s e végből előzetesen megállapítandó volna, hogy mely rendelkezések szorulnak igazán módosításra. Hogy Birk- meyer revízió alatt ép oly kevéssé érti a forradalmat.4 mint Wach, azt talán felesleges is kiemelnem. И ach úgy a rajna- vesztfáli börtön-egyesületben tartott előadásában, mint rektori megnyitó beszédében, elsősorban a kritikusi szablyát villogtatta s igen vitézül hadakozott az istentelen «materialisztikus, szocialisztikus és antropologikus» elmélet ellen.5 * * Pozitív javaslatai, eltekintve a büntetési rendszernek később tárgyalandó módosításától, elsősorban a btk.-nek a formalizmustól való 1 «Bei der Revision des Str. Gr. В. sind die Grundlagen des bisherigen Rechts beizubehalten ; auf der festen Grundlage des historisch gewordenen muss weiter gebaut und hierdurch der Strafrechtspflege in höherem Maasse, als dies im geltenden Recht der Fall, die Kraft gegeben werden, durch die Bekämpfung des Verbrechens den Bestand und die Vervollkommnung der Lebensbedingungen der Rechtsgemeinschaft zu sichern . . .» Verhandlungen des XXVI. deutschen Juristent. II. (2fll—262. * Deutsche Jur. Zeitung 1902. (VII. évf.) 17/18. sz. 3 Ilyenekül jelöli meg az alanyi bűnösségi momentum fogyatékos felhasználását, az alkalmatlan eszközökkel vagy alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérlet kontroverziáinak eloszlatását, a becsületsértés büntetéseinek szigorítását, a szabadságvesztésbüntetések szigorítását stb. * Archiv für Strafrecht XLVIII. 71. 5 Mellesleg megjegyezve Wach rendszerint a börtönügyi gyűléseken s általában ott vállalkozik a büntetőjogi vendégszereplésre, hol ellenfelei távol vannak s autoritativ kijelentéseiben rendszerint tartózkodik az egyéni nézetekkel való polémiától. Hasonlóan Binding, a ki Grundriss-ének jegyzeteiben vagy irodalmi áttekintéseiben vagdossa vastag gorombaságait ellenfelei fejéhez. (V. ö. Grundriss 6. к. 90. old. 1. j.) Mindenesetre jellemző, hogy a nagy teuton eddig egy szót sem szólt a btk. revíziójának kérdéséhez. 35 3*