Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
V. sok más lapján közölt esetekben megsemmisíti még az alsó fok eljárását, mert hol ügygondnoknak, hol ügygondnok-ügyvédnek, hol meg egyszerűen csak védőnek nevezett védőt az 57. §. alapján az 57. t. ü. h. és a 469. §. kötelező rendelkezéseinek a megszegésével, azaz hirdetményi eljárás nélkül rendelt ki, vádlott esetleges semmiségi panasz-jogának az érvényesítésére, a bíróság. Jelenleg azonban az a Curiának az általában uralgó felfogása, hogy ilyen esetekben a védő hirdetményi eljárás nélkül rendelendő ki. Hát mi ez? Vájjon nem a törvénynek vádlott érdekeit megszorító értelemben való magyarázása? Nem a 469. §. 2. bekezdésében kifejezésre jutó törvényakaratnak, hogy úgy mondjam: félreértése ? Vagy helyes törvény-értelmezésre vall az, ha — daczára annak, hogy a 469 §. 2. bekezdése szerint: «ha a «terhelt»- nek, jól vigyázzunk tehát! a «terheltnek» nem is vádlottnak, hanem terheltnek «tartózkodó helye nem volt kipuhatolható ... úgy az a hivatalos lapban és ha czélszerűnek mutatkozik, esetleg más hírlapban, havi időközökben háromszor közzé teendő hirdetmény útján hivandó fel megjelenésre, vagy tartózkodó helyének a bejelentésére ?» ha a törvényt ennek daczára úgy értelmezik, hogy a mit az egyszerűen «nyomatékos gyanú» alapján terheltté lefokozott egyénnel megtenni kötelesség, azt az esetleg ártatlanul, de két bíróság által már elitéit vádlottal megtenni nem szükség? Avagy megfelel-e akár az igazságszolgáltatás tekintélyének, akár az igazság eszméjének, hogy a ki ellen erősebb a nyomatékos gyanú, mert két bíróság bűnösnek Ítélte, az akár Amerikába is vitorlázhat, mert hollétét csak a curiai ítélet kihirdetésének megkísérlése után fogják puhatolni, — persze sikertelenül, — de azt, kit csak egyszerűen nyomatékos gyanú terhel, a 469. §-nál fogva hirdetményileg stb. úton-módon kelljen keresni? Nem azon, aTorquemadak, Granvellák és Caraffák által oly következetességgel érvényesített jogelvre emlékeztet ez, mely szerint in atrocissimis criminibus licet leges transgredi judicibus ? Vagy az képezze a jog egyenlékeny kiszolgáltatásának akadályát, mit Weiss Ödön. itt lévő igen tisztelt kartársam a 40 172
