Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
11 0 szerinte is «In causis criminalibus non admittitur appellatio, nisi forte innocentem omnino temerario judicio morti tradere conarentur, quo in casu fratres ipsius innocentis praecise ad Regiam Majestatem confugere, et causam ipsam pariter provocare possunt. (3. tit. 11. §. 7) Licet jam homicidis conceditur uti appellatione et Novo Judicio ; sed ita tamen ut interim post convictionem in vinculis detineantur usque ad revisionem hujusmodi appellationis vel novi judicii. Szlemenits Pál 1862-ben megjelent Fenyítő törvényszéki Magyar Törvényében, az első magyar nyelven megjelent bün- perrendi tankönyvben (III. kiadás 221. lap) ugyancsak merőben a vádlott javára igénybe vehető perorvoslatokról tesz említést. Ugyanígy Vuchetich Mátyás a már korábban (1819-ben) megjelent Institutiones-ben, mely szerint a vádlott büntetését megváltoztathatja: 1. az abolitio; 2. a praescriptio; 3. a jus principis premutandi poenam végül 4. az adgratiatio, szóval merőben csakis oly körülmények folytán, melyek az Ítéletnek vádlott javára való megváltoztatását alkalmasak előidézni. Lássuk most még a Corpus Juris függelékeként megjelent Praxis Criminalist. Ez a felsoroltakkal szemben némileg különleges álláspontot foglal el, mert e szerint In rebus criminalibus, quibus adnexa est poena corporis aid vitee, ■— tehát merőben ezekre nézve — appellatio locum non habet, siquidem (a mi itt annyit tesz, hogy: «még akkor sem, ha») reus convictus aid ex sufficientis probationibus, aut ex propria confessione convictus sit . . . Quod si vero captivus contra «/Yaxim» ab aliquo tribunali gravaretur, conceditur ei sua gravamina nostro Regimi pro сверю remedio proponere. Első a javaslatok közt, mely a favor elvét — legalább Finkey véleménye szerint — némileg érvényre juttatja az 1793-diki Codex de delictis eorumque poenis, melynek (15. art.) 4. §-a szerint, ha a vádlott felmentetett vagy ehtéltetett bár, de megnyugodott, a közvádló sem felebbezhetett volna. Ezt igen szép és a favor elvének megfelelő intézkedésnek kellene tekintenünk, ha ugyanezen §. nem kötelezte volna a közvádlót fölebbezés beadására, valahányszor a vádlott felebbez. így hát látszólag ügyfélegyenlőséget és vádelviséget valósított meg, tényleg azonban csak az Ítéleteknek vádlott terhére való hiva143
