Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)

Lukács Hugó: A korlátozott beszámíthatóságról [220., 1903]

hatóság többé nem határvonal bűnösség és büntelenség között; a két fogalom között minden kölcsönhatás megszűnik. A psy- chiatriának marad az uralom azon területek fölött, a melyek a beszámithatóság határán kívül esnek, tehát a melyekben a büntetőjog nem büntet; ezen esetekben alkalmazhatja a psy- chiatria az ő alapelveit, a gyógykezelést, a javítást a büntetés helyett. Most a psychiatria figyelme ama régen megalkotott foga­lom felé: a korlátozott beszámithatóság fogalma felé fordul, a melyet eredetileg éppen az akaratszabadság leglelkesebb hívei alkottak meg; most ezen fogalmat igyekeznek megnyerni a saját területüknek, t. i. azt mondják, hogy ezekben az esetek­ben sem lehet büntetni, hanem gyógyítani kell. És így e két tu­dományág közt az ellentétek különösen a beszámithatóság kér­désében élesednek ki és összeütköznek a korlátozott beszámít- hatóság területén. Ennek megalkotásánál mindkét fél a saját alapelveit igyekszik alkalmazni. Hogy milyen inconsequentiába keveredik ez által a psychiatria, azt igyekszem kimutatni. Az ellentétek, a melyek a jogtudomány és a psychiatria közt vannak, élesen visszatükröződnek már a fogalom nemé­nek elnevezésében is, a midőn némileg közjogi ellentétekre emlékeztetőleg majd csak jogtechnikai fogalomnak nevezik, majd csak psychiatriai fogalomnak, majd pedig a paritás elvé­nek megfelelően jogpsychologiai vagy jogpsychiatriai fogalom­nak. Hogymennjire következik ez éppen az imént vázolt ellen­tétekből, az onnan látható, hogy pl. senkinek sem jutott eszébe az örökösödést jogpliysiologiai vagy pláne csak physiologiai fogalomnak nevezni azért, mert az örökösödés joghatályának beállta vagy be nem állta egy physiologiai tényhez: az örök­hagyó halálához fűződik. És ime teljesen analóg esetben, a beszámíthatóságnál, a melyben a magánjogi vagy a büntető sanctiónak a beállta vagy be nem állta egy psychologiai ill. psychiatriai állapothoz mint előfeltételhez fűződik: beszélnek jogpsychologiai vagy jogpsychiatriai fogalomról. A küzdelem a kifejezésben csak visszatükröződése a valódi, alapúi szolgáló ellentéteknek. A beszámithatóság fogalma — minthogy ezt a büntető­jog arra használja föl, hogy sanctiójának határt szabjon — 3 33 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom