Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)
Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]
77 teljesen megállapodva az iránt, hogy vájjon annak a jogorvoslatnak a bejelentése iránti kötelezettséget hogyan kell magyarázni. Egyre azonban itt rámutathatok. Áttanulmányoztam az osztrák semmiségi panasznak életbeléptetési körülményeit, a mely panasz ott is teljesen ilyenformán vajúdott és mondhatom, hogy ott is ugyanazon nehézségeket találtam, mint itt nálunk. Ott is meg volt a szűkítés és a bővítés tekintetében a pro és a contra, azután az élet és a legfőbb bíróság praxisa mert hiszen elvégre mégis csak Curia a Curia - - a nehézségek elhárítására idővel megtalálta a kellő útat. (Derültség.) Mégis azonban t. teljes-ülés, azt hiszem, hogy nagyon helyes az,hogymi ezt a kérdést itt bírálat tárgyává tettük, kell is, hogy tegyük és azt hiszem, hogy maga a Curia sem venné jó néven, ha mi az ő praxisát itt azon a helyen, a hol épen kell, hogy megvitassuk az ilyen kérdéseket, kritika és vita tárgyává nem tennők. Tény az, hogy itt nagy hiba van. Akár igaz az, hogy a Curia szűkíti — az ő nézete szerint jogosan — ezt a perorvoslatot, akár nem, egy dolog bizonyos: vagy kell erre nézve határozott és kötelező megállapodásra jutni, vagy pedig, a mi még czélszerűbb volna, méltóztassék oda hatni azoknak, a kik tehetik — mi, ismétlem, csak közvetve vagyunk és csak igenis kicsi részesei a törvény- hozásnak —, hogy ezen hézag kipótlását törvényhozás útján novellaris úton minél előbb megkapjuk. Egy kérdés, igen t. teljes-ülés, ezen vita keretén egészen kívül maradt, én belenyúlok ebbe is. Egy intézményt ugyanis egyáltalában nem bántottak — én sem akarom bántani —, de nem is érintették. A BP.-vel egy egészen új szervezet lépett életbe. A koronaügyészségről beszélek; arról a koronaügyészségről, a mely azon idő óta folytonosan működik, folytonosan dolgozik és a melynek munkáját mi még csak reflexióra sem méltattuk, pedig ezt tenni kell. Ha úgy méltóztatik felfogni a dolgot, t. teljes-ülés, hogy az a leány a legjobb és legtisztességesebb, a kiről semmit sem beszélnek ... (Felkiáltások: Asz- szony, nem leány! Derültség.) bocsánatot kérek, én e tekintetben kissé tájékozatlan vagyok, de a közbeszólás teljesen helyes és én elfogadom; mondjuk, hogy az az asszony a legjobb, . . . én leánynak tartottam a koronaügyészséget . . . (Élénk derültség.) Ha mondom, úgy méltóztatik venni a dolgot, hogy a ko77
