Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)

Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]

52 keblüen mérte ki a törvényhozás azt a területet, a melyen az fungál. (Élénk helyeslés.) Még egy pár megjegyzést akarok tenni a bűnvádi eljárás­nak a t- előadó tanár úr által említett egyéb intézkedéseire nézve is. A nyomozat során kezdette a t. előadó tanár úr és e tekintetben, a BP.-nak azt az előnyét emelte ki, hogy a nyo­mozat most mindenesetre a személyes szabadságnak nagyobb tiszteletével vitetik keresztül, mint annak előtte. Itt a törvény alkalmazásának a BP. gyakorlatának csak egy hibájára aka­rok ráutalni, a melynek elhárítására nem törvényhozási in­tézkedésre van szükség, mert itt is a végrehajtó közegekben látom a hibát. A bűnvádi eljárás nagy és mindnyájunk által tiszteletben tartott elve ugyan a nyilvánosság, azonban a tekin­tetben is egyetértünk valamennyien, hogy épen a nyomozat során a bünpör legkezdetlegesebb stádiumában, a midőn még kétes az, hogy van-e tényleg büncsekmény: hogy bünös-e az, a ki a nyomozat során a hatóságok elé állíttatik: a nyilvános­ság minél szűkebb körre szorítandó. Már pedig épen az ellen­kezőjét tapasztaljuk ennek, mert épen a bünpör ezen legve­szedelmesebb stádiumában és épen a nyomozó hatóságok részéről gyakoroltatik a legnagyobb nyilvánosság; egyes elfo- gatásokról, azoknak drámai részleteiről a legnagyobb nyilvá­nosság elé szánt beható tudósítások jelennek meg, (Úgy van! Úgy van!) egyes nyomozó közegek meg épen ambitiójukat helyezik abba, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt szerepel­hessenek és hogy ezen nyilvánosság révén minél nagyobb drámai aktiók hősei gyanánt tűnjenek fel. (Felkiáltások: Hát a védői reklám?) Sajnos a védők is gyakran így tesznek! (Mozgás.) Viszont az is gyakori eset, hogy a védő, a midőn valamely nyomozó közegtől felvilágosítást kér, azt nem kapja meg, ellenben a sajtó azon közegei, a kik ezen reklamtudósítá- sokat közzéteszik, gyorsabb és jobb informátiót kapnak, mint maga a védelem. Ez, mondom, megint nem a törvény, hanem az emberek hibája, ezen pedig segíteni lehet és kell is. A vádtanács intézménye ellen a múlt ülés folyamán nagy támadás intéztetett és azt, mint felesleges intézményt állította oda — úgy hiszem — Weisz Ödön igen t. barátom. Weisz Ödön : Bocsánatot kérek, ezt én sohasem mondtam ! 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom